Ronaldinho csereként is mosolyog

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2007.11.29. 00:05
Címkék

A Barcelona hozta a kötelezőt a Lyon ellen (2–2 idegenben), így az ötödik BL-játéknap után már azzal büszkélkedhet, hogy megnyerte az Ecsoport küzdelmeit. A három győzelemért és két döntetlenért járó 11 pontról ugyanis a Rangers, a Lyon, és a Stuttgart is csak álmodozhat, vagyis a gránátvörös-kékek öltözőjében elvileg minden rendben. Hangsúlyozandó, csak elvileg! Hogy miért? Persze, hogy Ronaldinhóról van szó. Arról az emberről, akiről Edmílson egy hete azt mondta, hogy ő az együttes fekete báránya; arról a játékosról, aki annak ellenére nem jutott szóhoz a szombati, Recreativo elleni bajnokin, hogy órákkal a kezdés előtt még úgy hírlett, Frank Rijkaard bizalmat szavaz neki; arról a klasszisról, aki csupán a 71. percben szállt be Lyonban, de így is volt két olyan átadása, amely akár gólpassz is lehetett volna. Nem meglepő, hogy a lefújást követően a legtöbb Barca-sztárt nem arról faggatták, miként alakult ki a 2–2-es végeredmény, az újságírók sokkal inkább arra voltak kíváncsiak, mit szólnak brazil társuk mellőzéséhez. „Rossz volt látni Ronnie-t a tartalékok között, hiszen számunkra ő az egyik legfontosabb játékos. Remélem, a szombati, Espanyol elleni derbin újra köztünk lesz” – reagált a katalánok második gólját szerző Lionel Messi. „Tény, Ronaldinho a padon kezdett, ám ez nem jelent semmit. Ugyanúgy a világ legjobbjai közé tartozik, mint egy-két évvel ezelőtt, biztos vagyok benne, ezt hamarosan bizonyítja” – kedveskedett a vendégek mindkét találatából nagy részt vállaló, előbb egy assziszttal jeleskedő, majd büntetőt kiharcoló Bojan Krkic. „Szerintem nem akkora szenzáció, hogy Ronaldinho ezúttal csak csere volt” – zárta rövidre a kérdést Victor Valdés, hogy aztán hosszasan magyarázkodjon az első bekapott gól miatt. A lényeg: azt állította, hogy elcsúszott… Sokkal mélyebben Frank Rijkaard sem merült el ebben a témakörben, igaz, egy mondatnál azért többet préselt ki magából. „Bő a keretünk, és a kezdőcsapatba mindössze tizenegy labdarúgót jelölhetek – sajnáltatta magát a holland szakember. – Bérelt helye senkinek sincs a Barcelonában, Lionel Messinek vagy Ronaldinhónak éppúgy meg kell küzdenie a játéklehetőségért, mint másoknak. De nincs ezzel semmi gond, a kialakult helyzetet mindenki elfogadta. Lám, amikor a szünetben jeleztem Ronnie-nak, hogy a második félidőben pályára küldöm, lerítt róla az öröm. Úgy vélem, a teljesítményére nem lehetett panasz, nem csak jól, motiváltan is futballozott.” Az első játékrész végén a túl hevesen reklamáló, ennek következményeként a lelátóra zavart trénerrel ellentétben a zseniális 10-es BL-statisztikáját nem dobta fel a lyoni 20 perc. Bár a riválisok kapuját összesen 11 alkalommal vette célba, a sorozatban eddig nemhogy góllal, gólpasszal sem dicsekedhet, ráadásul az öt meccsből négyen megesett az a szégyen vele, hogy be- vagy lecserélték; egyedül a Rangers elleni hazai mérkőzésen tartózkodott a gyepen az első perctől fogva az utolsóig. Jobbhoz van szokva ő is – meg mi is.

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
18 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
22 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
44 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
59 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik