Edzőtrió irányítja a Lokit

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2007.11.26. 23:58
Címkék
A DVSC-TEVA cseh vezetőedzője, Miroslav Beránek az Újpest elleni bajnokit (1–1) követően elköszönt, a klub igazgatótanácsa pedig hétfőn elfogadta a szakember döntését. Hogy ki lesz az utód, csütörtökön derülhet ki, addig is a Herczeg András, Kondás Elemér és Mező József edzői hármas tartja az edzéseket.

Eldőlt, hogy hétfőtől nem Miroslav Beránek a csapat vezetőedzője – mondta Szima Gábor, a DVSC többségi tulajdonosa, elnöke az igazgatótanács ülése után. – Azután, hogy elköszönt a csapattól, nem láttuk értelmét a kapcsolat erőltetésének.

Ki irányítja a csapatot az idei szezonból még hátralévő három mérkőzésen?

Herczeg András, Kondás Elemér és Mező József.

Ha a cseh mester decemberben nem dolgozik, meddig kapja meg a fizetését?

Úgy döntöttünk, hogy bár nem felmondás történt, a keddi edzés után megkapja az év végéig járó összes juttatását, és utána elköszönünk egymástól.

Hogyan értékelte a tanács a Beránek-korszakot?

Mindannyian szívesen emlékszünk vissza az előző bajnokságra, amelyet hatvannyolc ponttal és hatvankilenc szerzett góllal zártunk, és ezzel megvédtük bajnoki címünket. Azóta azonban nem lehettünk elégedettek a csapat teljesítményével.

Elsősorban nem is az eredményességre gondolok, hiszen továbbra is esélyesei vagyunk az újabb aranyéremnek, tehát a hajó nem úszott el, ám a játékot tekintve alaposan visszaestünk. Kezdenek eltünedezni a nézők, mert játékunk attraktivitása csökkent, unalmassá váltak a meccseink, még olyankor is, amikor esetleg fölényesen győztünk, mondjuk a Tatabánya ellen.

Márpedig számunkra nagyon fontos a közönség szórakoztatása.

Szóba került a lehetséges utód?

Az ülést csütörtök este öt óráig felfüggesztettük, addig kell javaslatot tenni az új szakmai stábra.

Kik jöttek szóba?

A találgatásokkal ellentétben Bölöni László például biztosan nem. A Debrecen nem tud évente hat-hétszázezer eurót, azaz százötven, százhetvenötmillió forintot kifizetni, tehát másokban kell gondolkodnunk.

Kikben?

Több név is elhangzott, akadt, akit azonnal elvetettünk, másokén elidőztünk, a lényeg, vannak jelöltjeink, akikkel felvesszük a kapcsolatot.

Sokak szerint biztosra vehető Szentes Lázár viszszatérése. Közelítsük meg akkor az edzőkérdést így: várható meglepetés az új szakvezető kijelölésekor?

A szakmai stábbanszerintem sokak számára akad majd meglepetés.

Legfrissebb hírek

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

F1
10 perce

NB I: Puskás Akadémia–Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
43 perce

NB I: Kisvárda–Paks

Labdarúgó NB I
47 perce

Arcképes mezzel tiszteleg Diogo Jota és testvére emléke előtt nevelőegyesületük

Angol labdarúgás
53 perce

NB II: két gól Karcagon, vezet a Szentlőrinc a baranyai rangadón – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Karcag–Soroksár

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Szentlőrinc–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
1 órája

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik