Marco Materazzi és Ronaldo újra játszik

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.11.23. 23:30
Címkék
A Lazio-szurkoló Gabriele Sandri két héttel ezelőtti halála és az azt követő szurkolói rendbontások után a többség bízik benne, hogy ezen a hétvégén már valóban a futball kerül a középpontba (szombaton és vasárnap teljes Serie A- és Serie B-fordulót rendeznek). Ennek a legjobban talán Marco Materazzi és Ronaldo örülne: az Inter, illetve a Milan klasszisa egyaránt hosszú sérüléséből felépülve játszhat újra tétmeccsen.

Lehet mondani Ronaldóra bár mit, csak azt nem, hogy türelmetlen.

Nem elég, hogy a klub orvosai a Milan támadóját a június 31én szerzett sérülése után hónapokon át hitegették, újabb és újabb – általában igen közeli – időpontot jósolva a visszatérésére, a brazil futballista a gyógyulttá nyilvánítása óta is egyre csak vár a pályára lépésre.

A november 6-i, Sahtar Doneck elleni BL-meccsen már játszhatott volna, Carlo Ancelotti vezetőedző azonban nem kockáztatta meg a becserélését a végül simán megnyert (3–0) meccsen. A Serie A következő fordulójában azonban már mindenki biztosra vette, hogy Ronaldo is szerepet kap az Atalanta ellen. Igen ám, csakhogy a találkozó 7. percében a Gabriele Sandri lelövése miatt felháborodott bergamói ultrák betörték a pálya és a lelátó közötti plexifalat, a bíró pedig lefújta a találkozót – a peches csatár ismét játék nélkül maradt.

Bár ezután már nem merünk jósolni, hírlik, ha Ronaldo nem csúszik el a fürdőkádban, a vasárnapi Cagliari–Milan bajnokin már pályára lép. Noha néhány napja a Zidane barátai–Ronaldo barátai jótékonysági mérkőzésen már beugrott fél órára a fotók alapján igencsak jó húsban lévő klasszis, tétmeccsen legutóbb május 27-én, vagyis 181 napja tette tiszteletét a gyepen.

„Én készen állok, az edző döntésétől függ, hogy játszom-e – ismételhette meg Ronaldo az előző forduló előtti mondandóját. – Amikor kívülről néztem a

meccseket, mindig az járt a fejemben, ha nálam lenne a labda, mit csinálnék másként, de most már jó lenne valóban ott lenni a pályán.”

Ronaldo sérüléséhez képest Marco Materazzié mintha csak tegnap lett volna, ám az Inter védőjének 95 napos kényszerpihenője sem nevezhető rövidnek. Tegyük hozzá: a 95-höz az kell, hogy az augusztus 22-i Magyarország–Olaszország (3–1) barátságos mérkőzésen súlyos sérülést szenvedő hátvéd szombaton, az Atalanta ellen szóhoz jusson. Noha azok a korábbi hírek, amelyek a labdarúgó lábának esetleges amputálásáról szóltak, valószínűleg túloztak, ám szakemberek szerint az igaz, hogy az orvosi beavatkozás néhány órás késése esetén a kemény védőt nem láthattuk volna többé a futballpályán.

„A műtét utáni hónapban nem bírtam aludni a kibírhatatlan fájdalomtól – emlékezett viszsza a gyógyulás kezdeteire a hátvéd. – Akkoriban gyakran néztem a lábamra, és kérdeztem: rendbe jön-e még valaha?”

Marco Materazzi két héttel ezelőtt a Sheffield United elleni, a világ legrégibb futballklubja 150. születésnapja alkalmából rendezett meccsen már játszott 70 percet az Inter Primavera színeiben, így valószínűleg nincs nagy gond a lábával. Igazolhatja ezt Filkor Attila, a milánóiak középpályása is, aki az angliai találkozón a kék-feketék csapatkapitányaként lehetett közeli „szemtanúja” a nagy visszatérésnek.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
2 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
3 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
3 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
3 órája