Feltámadt a Pittsburgh

SZ. A.SZ. A.
2007.11.23. 23:30
Címkék

Ha fél harmad után a kapus útnak indul a kispad felé, az nem sok jót sejtet. Márpedig a Pittsburgh kapusa, Marc-Andre Fleury kénytelen volt így tenni az Ottawa ellen, de 2/4-es mutatójával nem szólhat egy szót sem, mert emiatt a Penguins alig tíz perc múltán mínusz kettőre állt a Senators jegén.

Aztán nyert – két vereség után a ligaelső ellen.

Merthogy bejött Dany Sabourin, aki ugyan többet kapott, mint lecserélt kollégája, ám a szétlövés során háromszor is levadászta a korongot – egy bement, egy meg a ketrec mellé –, így végül a Pens győzött. Persze ahhoz, hogy ez 0–2-ről, majd 3–5-ről sikerüljön, kellettek a többiek is.

A kapusváltás után Jevgenyij Malkin szépített, majd Ryan Malone még az első dudaszó előtt egyenlített. Sőt később Tyler Kennedy a vezetést is megszerezte, ráadásul a Penguins öt a három ellen is támadhatott, de eltolta, a kocka pedig újra fordult: az Ottawa egymás után hármat lőtt! Ám megint jött Malone, majd Szergej Goncsar – így lett 5–5.

A többit Sabourin elintézte.

„A szezon elején már volt egy szétlövés, amelyet megnyert nekünk, ráadásul amikor a harmadik harmad vége felé az Ottawa kezdett nagyon nyomni, mi meg fáradtunk, bemutatott néhány igazán nagy bravúrt” – dicsérte társát a kétgólos Ryan Malone.

„Nem hinném, hogy ez volt a legjobb harmadik harmadunk az ősszel, mert kihagytunk néhány olyan helyzetet, amilyet nem szoktunk, de aztán mégiscsak visszakapaszkodtunk valahogy. Így szép a győzelem!” – mondta Michel Therrien, a Penguins trénere.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája