Talmácsi Gábor volt ismét a leggyorsabb

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2007.11.19. 23:20
Címkék
Talmácsi Gábor volt a leggyorsabb a jerezi teszt első napján, új motorjával azonban egyelőre csak barátkozik a 125 köbcentiméteres kategória újdonsült világbajnoka.

Alig három hete, hogy a nyakába akasztották a világbajnoknak járó aranyérmet, Talmácsi Gábor máris újra versenymotoron ül – hétfőtől háromnapos teszten vesz részt Jerez de la Fronterában. „Muszáj volt elkezdeni az edzést annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a következő idényre – mondta Talmácsi. – Nem vagyok fáradt, vártam már, hogy motorozhassak.”

A magyar versenyző délelőtt azzal a versenygéppel körözött, amellyel megnyerte a világbajnoki címet – természetesen rögtön megszerezte vele a leggyorsabb időt is, amelyet megközelíteni sem tudott senki a nap hátralévő részében. A régi motor próbájára természetesen nem a jó köridő miatt volt szükség (az most nem számít), hanem azért, hogy legyen öszszehasonlítási alap. Talma ugyanis ezt követően átült az idei Aprilia RSA-ra, a Hector Faubel-féle motorra, amelyet azonban még muszáj megszoknia. Egyelőre azt sem tudja pontosan elmondani, melyek a főbb különbségek a régi és leendő gépe között, egyelőre túl keveset ment az újjal ahhoz, hogy véleményt alkosson.

„A hétfő azzal telt, hogy megpróbáltuk beállítani a motort az én stílusomhoz, és mire ezzel nagyjából végeztünk, lement a nap, úgyhogy nem tudtam értékelhető időt produkálni vele – folytatta Talmácsi. – Mind a motor, mind a váz beállítása messze van még a tökéletestől, úgyhogy kedden erre fogunk koncentrálni.”

A munka tehát folytatódik. Talma megtiszteltetésnek érzi, hogy ilyen sokan veszik körül, nemcsak az Aspar-csapat áll mögötte ugyanis teljes létszámban, az Aprilia is elküldte a mérnökeit a tesztre. S nemcsak a szakembereket, a vadonatúj 2008-as fejlesztésű RSA-t is, amely egyelőre ott áll a boxban, semmi fényezés, semmi faxni, csak maga a motor. Ha minden igaz, szerdára elkészül vele a csapat. Ami az ellenfeleket illeti, mindenki ott van Jerezben, aki számít, aki a következő idényben a világbajnok riválisa lehet (Bradley Smith, Sergio Gadea, Simone Corsi, Mike di Meglio), hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az mindenesetre nem rossz jel, bármennyire nem számítanak az időeredmények, hogy az első nap Talmácsi legyőzte mindannyiukat.

Legfrissebb hírek

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
47 perce

Gyorsaságimotoros-vb: megműtötték Jorge Martín törött kulcscsontját

Egyéb autó-motor
48 perce

Hibátlanul menetel a címvédő Eagles, de az elkapója háborog

Amerikai sportok
55 perce

Paula Badosa 2026-ig nem játszik több teniszversenyen

Tenisz
1 órája

Nem elég a bemelegítés – a porcerősítő az aktív életmód alappillére

Egyéb egyéni
1 órája

Rummenigge: A Newcastle-nél „idióták” dolgoznak

Német labdarúgás
1 órája

Focipálya a hallássérülteknek

Minden más foci
2 órája

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik