Laluska döntött

H. L., K. J.H. L., K. J.
2007.11.19. 23:20
Címkék

Alighanem örökre megjegyzik az RK Zagreb hívei Laluska Balázs nevét. A León magyar légiósa a horvátországi összecsapás utolsó másodpercében mintegy kilenc méterről felugrás nélkül talált a hazaiak kapujába, és a spanyol csapat ezzel megnyerte a mérkőzést (25–24). „Idióták vagyunk! Csak mi tudunk így kikapni az utolsó pillanatokban” – dühöngött Igor Vori, a hazaiak világklasszis beállósa. Ami érthető is, elvégre mindössze egyszer engedték a spanyoloknak, hogy vezessenek – a legvégén. A Vecernji List című lap Lino Cervar edző nyakába varrta a vereséget: „Komoly, jól felkészített csapattal nem fordulhat elő ilyesmi. A Zagreb tehát nem az” – írta. A C-csoportból a León már továbbjutott, de hogy melyik gárda ér oda a második, szintén továbbjutást érő helyre, az csak az utolsó fordulóban dől el a Zagreb és a Schaffhausen között. Svájcban 31–27-re kikaptak Voriék, így a továbbjutás érdekében ennél nagyobb gólkülönbséggel kell megverniük a Schaffhausent hazai környezetben. Visszatérve Laluskához: a magyar balátlövő támadásban és védekezésben is szinte végig a pályán volt, és két góllal zárta a találkozót.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
33 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
37 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
42 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája