Fehérvár: az utolsókat rúgták

2007.11.19. 23:20
Címkék

Bár a Ligakupának továbbra is szerény a látogatottsága, néhány összecsapás bizonyította, hogy nagyobb figyelem is megillethetné ezt a sorozatot. A vasárnap rendezett döntő első mérkőzésén az FC Fehérvár hazai pályán háromgólos előnyt szerzett a DVTK ellen, és ha a sáros talajon nem is játszottak parádésan a csapatok, Marijan Vlak együttese csodaszép találatokkal örvendeztette meg szurkolóit. Könnyű helyzetben voltak a hazaiak – mondhatják a vendégek –, hiszen a togói Kassim Guyzaou kiállítása miatt a borsodiak 55 percig emberhátrányban küzdöttek, és esélyük sem volt a győzelemre. A Fehérvár ellenben ment előre, kihasználta az adódó lehetőségeket, és a 3–0-s győzelemmel vélhetően eldöntötte a párharcot. „Óvatosabban fogalmaznék – kezdte Sitku Illés, aki a harmadik gólt szerezte egy remekül kivitelezett emelést követően. – A Diósgyőr korábban is bizonyította már, hogy veszélyes ellenfél, és ez most sem volt másként. Éppen ezért nehéz visszavágóra számítok, ám tény, hogy nagy lépést tettünk a döntő megnyerése felé. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az egész sorozatot komolyan vettük, mivel ez is egyfajta megmérettetés.

Ennél is fontosabb talán, hogy minimális pénzjutalom is jár az elsőségért.” No igen, a pénz. A régi lemez ugyanis továbbra is forog Székesfehérváron, mivel a klub még mindig tartozik a játékosoknak. Az ígéretek megmaradtak, azonban hogy a labdarúgók mikor jutnak járandóságukhoz, még mindig nem tisztázott. „Pedig a Magyar Kupában és a Ligakupában is letettünk valamit az asztalra – folytatta a 29 esztendős középpályás. – Kínomban csak nevetni tudok a kialakult helyzeten, ám nem mindenki teheti meg, hogy a végtelenségig türelmesen várjon. Néhány csapattársamnak egzisztenciális gondjai vannak, és tényleg igaz, hogy olykor nincs mit vacsorázniuk. Természetesen az állandó bizonytalanság sem tesz jót az öltözői hangulatnak, de próbáljuk segíteni egymást. Az utolsókat rúgjuk, hamarosan nincs tovább. Az állandó ígérgetésekre pedig már nem is tudok mit mondani.” A fehérvári futballisták ismét bizonyították, hogy többet érdemelnek annál, mint ahogy a klub vezetői bánnak velük – a Ligakupa-döntő november 28-i visszavágójára megnyugtató előnyt szereztek.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
9 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
14 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
19 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
39 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
46 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
51 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája