Van teszt, és még sincs

2007.11.16. 23:33
Címkék

Egy éve azt ígérték a szakemberek, hogy Pekingben már a növekedési hormonnal doppingolók is lebuknak a vizsgálaton. Peter Sönksen professzor azonban úgy nyilatkozott, csak a legbutábbakat kaphatják el ezzel a szerrel. „A jelenleg alkalmazott teszt tökéletlen, amíg jobbat nem használnak helyette, csak azok buknak le növekedési hormonnal, akiknek megtalálják a táskájában” – mondta a londoni St. Thomas Kórház professzora a BBC-nek. Sönksten nyolc évvel ezelőtt kifejlesztett egy olyan – vérvizsgálaton alapuló – tesztet, amely hatékonyabb a jelenleginél. Annak idején a NOB is támogatta a munkáját, amelynek célja az volt, hogy Sydneyre új módszert kísérletezzenek ki. A projekt eredményeit 1999-ben hozták nyilvánosságra, ám annak ellenére, hogy a teszt hatékonyságát több vizsgálat is megerősítette, a NOB s később a WADA sem alkalmazta. „Azért nem használták, mert nem a NOB laboratóriumainak egyikében fejlesztették ki a módszert. A bevezetése nem olcsó, de ha egyszer alkalmazni kezdik, sokkal kevesebbe kerül, mint a jelenlegi doppingvizsgálatok” – jelentette ki Sönksten. „Utánanézünk, miként használhatnák a tesztet a laboratóriumaink” – reagált a felvetésre David Howman, a WADA igazgatója.

Legfrissebb hírek

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
16 perce

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
17 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
31 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
34 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
59 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
1 órája