Spanyol menetelés a sanghaji tornán

2007.11.16. 16:39
Címkék
Teljes spanyol sikert hozott a Mesterek Kupája csoportkörének csütörtöki napja. Rafael Nadal és az élete egyik legjobb teljesítményét nyújtó David Ferrer is győzött – és a négy közé jutott.

A 4.45 millió dolláros ATP Mes terek Kupáján az Arany csoport utolsó fordulójában Rafael Nadal 6:4, 6:4-re legyőzte a szerb Novak Djokovicsot (aki ilyenformán játszmát sem nyerve búcsúzott a sanghaji viadaltól), ám ez önmagában még kevés lett volna ahhoz, hogy a világranglista 2. helyezettje az elődöntőbe jusson. Ahhoz honfitársa, David Ferrer remeklésére is szükség volt.

Előbb azonban Nadalnak kellett összekapnia magát. A vereséggel kezdő mallorcai ugyan már az előző fordulóban is elfogadhatóan teniszezve győzte le a francia Richard Gasquet-t, de igazán jól most, Djokovics ellen játszott. Kitartóan küzdött, az ütései „ültek”, így a szerb (aki már a találkozó előtt lemondhatott a továbbjutásról) hiába kapaszkodott fel kissé 4:1-es hátrányból, így is elveszítette az első szettet.

A másodikban is a spanyol került brékelőnybe, de Djokovics 4:3-as hátrányban apaitanyait beleadva kezdett teniszezni, és ki is harcolt két bréklabdát. Nadal azonban egy remek fonákröptével hárította a másodikat is, és már nem is engedte ki kezéből a meccset.

Jöhetett Ferrer és Gasquet csatája, amely a továbbjutók személyéről döntött. Ferrer eddig is parádésan teniszezett Sanghajban, de a legjobbat a csoportkör végére tartogatta: minden labdát befutott, ihletetten fogadott (a francia csupán egy labdamenetet nyert meg adogatóként az első szettben) és az alapvonalról és a hálónál egyaránt tökéletesen játszott, amivel hamar elvette ellenfele maradék kedvét is. A spanyol végül 6:1, 6:1-re győzött, így veretlenül lett csoportelső – ráadásul Nadalt is magával vitte az elődöntőbe, ahol a másik négyesből az amerikai Andy Roddick már kivívta a helyét.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Maiga fejese után Bero első NB I-es gólját szerezte – Vasas–FTC 0–2

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
7 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
13 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
23 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
29 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
40 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
46 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
58 perce