Kevés volt az előny

2007.11.16. 16:39
Címkék

Jó meccseket láthatott a közön ség csütörtökön Debrecenben. A brazilok igazi show-t mutattak be, de a magyarok mérkőzése is igen élvezetes volt. Persze még jobb lett volna, ha nyerünk.

A kiegyenlítettebb erőviszonyok miatt a mieink Irán elleni találkozója nem kecsegtetett gólparádéval. Hogy a végén mégis az lett, azt sajnálhatjuk...

A jó hangulatról meglepetésre a mintegy százötven iráni egyetemista gondoskodott. Az első perctől kezdve biztatták övéiket, sőt néha gondoltak egyet, és sportszerűen a magyar válogatottat is buzdították.

A Világkupán ezüstérmet szerző, majd Ázsia-bajnokságot nyerő irániak több helyzetet dolgoztak ki a nagy iramú találkozón, a vezetést mégis mi szereztük meg a félidő hajrájában Madarász János büntetőjéből. Ugyanő a fordulás utáni tizedik másodpercben kettőre növelte előnyünket. Innentől kezdve felpörgött az ellenfél, és egymás után alakította ki a gólhelyzeteket. A kapuban Balázs Zoltán parádézott, ha nem véd fantasztikus formában, a vendégek már korábban a maguk javára fordíthatták volna az eredményt. Persze csodát ő sem tudott tenni, az előnyből hamar kétgólos hátrány lett. Kozma Mihály ekkor vészkapust szerepeltetett – Madarász János vette fel a megkülönböztető szerelést –, helyzetünk is akadt, de újabb gólt már nem sikerült szereznünk. A találkozó a vereség ellenére emlékezetes marad.

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
16 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
20 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
20 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
29 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
45 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
50 perce