„Győzni megyünk Moldovába!”

2007.11.16. 16:39
Címkék

Gera Zoltán jobbról indul, Hajnal Tamás középről szervezi a magyar csapat támadójátékát. Ők mozgatják majd a Moldova elleni Eb-selejtezőn a válogatottat. Utóbbi, a Karlsruhe középpályása a klasszikus irányító. Nemcsak remekül megérteti magát Gera Zoltánnal, hanem képessége legjobbját tudja kihozni játékából, ha a West Bromwich Albion légiósa mellett futballozik.

Ha páros teniszmeccsre készülne, gyaníthatóan meglenne a partnere...

Jó vicc, de maradjunk a futballnál – válaszolta Hajnal Tamás. – Nyilván arra gondol, hogy az edzésgyakorlatok során Gera Zoltán a párom.

Arra bizony. Láthatóan tökéletesen megértik egymást a pályán, sőt Gera Zoltán szinte minden jó megoldása után dicséri önt.

Ez így van rendjén. Én is szólok neki, ha valami szépet csinál. Élmény ilyen nagyszerű labdarúgóval együtt játszani, jól megértetem magam vele. Azóta, amióta bekerültem a válogatottba, ő mindig ott volt, így volt időnk összecsiszolódni. Szerintem kölcsönösen kihozzuk egymásból a maximumot, hasonló a felfogásunk. Talán nem véletlen, hogy az összetartások során, ha tehetjük, egy szobát kérünk.

Az a maximalista felfogás, amely önt jellemzi, az utóbbi időben a többi játékosnál is tapasztalható. Mi hozta meg a pozitív változást?

Nem hinném, hogy bárkit is azzal lehetne vádolni, hogy korábban nem volt motivált, de kétségtelen, a világbajnok olasz válogatott három egyes legyőzése után nagyobb lett az önbizalmunk. Azóta pedig folyamatosan bizonyítjuk, hogy nem elégedtünk meg ennyivel. Megtanultunk egymásért küzdeni, igazi csapatként játszani.

Ez lenne a siker receptje?

Ez is fontos. S persze a kapitány olyan formációt talált ki, amely fekszik nekünk, és eredményesen tudjuk alkalmazni.

A moldovaiak ellen lesznek hiányzók: Juhász Roland és Vass Ádám kiesése nem bontja majd meg az összeszokott csapatot?

– Málta ellen sem Priskin Tamás, sem én nem játszottam, de voltak, akik tökéletesen helyettesítettek bennünket. Sajnáljuk, hogy Roland és Ádám nem léphet pályára szombaton, hiszen mindketten fontos játékosok, a tengelyben szerepelnek, de azért húsz-huszonkét tagú a keret, hogy pótolni lehessen a hiányzókat.

Mit vár a chisinaui Eb-selejtezőn?

Győzni megyünk Moldovába! Minden találkozónak tétje van, de itt most ennél is többről van szó. Fontos lenne eredményesen zárni a sorozatot, hiszen ha sikerülne megtartanunk, esetleg tovább javítanunk a világranglista-helyezésen, a harmadik kalapba kerülnénk, és előnyösebb pozícióból várnánk a világbajnoki selejtezőcsoportok sorsolását. Persze bárhogy is alakulnak a meccsek, büszkék lehetünk magunkra, mert egy év alatt sokat javítottunk a válogatott statisztikáin és megítélésén. Ám, mint mondtam, nem elégszünk meg ennyivel!

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
17 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
20 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
20 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
29 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
45 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
51 perce