Mankóra könyökölve, de mosolyogva

„Illa berek, nádak, erek, a motorosok jó emberek” – olvasom az egyik kisfiú pólóján, miközben viselője akkora lelkesedéssel tekeri a szobakerékpárt, hogy az kis híján elindul. Szomszédja sem akar lemaradni, trikóját előbb kisebb, majd nagyobb izzadtságfolt díszíti, homlokáról is ömlik a víz, de ez sem akadályozza meg abban, hogy ellihegje az egyenmelegítőben érkező vendégeknek: „Láttam a törökök elleni mérkőzéseteket, igaz, elaludtam rajta…” Tizenegy éves, egy hete van itt, 90 kilogrammról lefogyott 85-re. Szokott és szeret futballozni, ha lead még néhány kilót, újra mehet a játszótérre. „Most szólok, szombat este meccset nézünk” – figyelmezteti társait arra, hogy a távirányító nála lesz a Moldova– Magyarország Eb-selejtező idején. A tornaterem másik sarkában álldogáló Máté már szerzett egy autogramot, és látszik rajta, szeretne még néhányat. „Segítsek?” – fordulok hozzá, azonnal rávágja, hogy igen. „Jössz velem, vagy megvársz itt?” – kérdezem, a válasz ismét kapásból érkezik: „Jövök!” S jön is: hóna alatt az imént kapott labdával, a lábát rögzítő acélszerkezettel, mankóra támaszkodva, vidáman. Miközben sorra gyűjti be Szélesi Zoltán, Dzsudzsák Balázs, Csizmadia Csaba, Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Tőzsér Dániel és Várhidi Péter aláírását, azt meséli, hogy imád focizni, de nyolcéves korában észrevették, hogy a jobb lába nem nő úgy, mint a bal, ezért kellett most a jobbot egy operációval meghosszabbítani. Január 31-én műtötték, az orvosok azt mondták, jól sikerült, ő meg az mondja, „…nemsokára megint focizni fogok”. A szintén autogramra vadászó Lajosnál nincs papír, illetve van: a gyógytorna szünetében Molnár Ferenc kötetét olvassa. Mindig magánál hordja, ennek egyik előnye, hogy A Pál utcai fiúk egyik oldalán immár együtt szerepel Nemecsek Ernő és Gera Zoltán neve…