Még nincs pánikhangulat

2007.11.13. 14:48
Címkék
Féltávnál jár a női BL csoportköre, a D jelű négyesbe sorsolt Budapest Bank-FTC háromból három vereséggel a kvartett utolsó helyén áll. Zsiga Gyula edző rövid távú célja továbbra is az, hogy együttese megszerezze a harmadik helyet – a hosszú távú pedig az, hogy ütőképes csapatot gyúrjon.

Három forduló után megálla pítható: a 16 csapatos BLmezőnyben a Ferencváros lőtte a legkevesebb gólt (71), és csupán a spanyol Ribarrojának (a Győr csoportellenfele) roszszabb a gólkülönbsége. Ugyanakkor az is igaz, hogy a zöld-fehérek kegyetlen csoportba kerültek, hiszen a Népligetből egyaránt győztesen távozó román Valcea, illetve dán Viborg jelenleg mintha más kategóriát képviselne a nemzetközi porondon.

„A három vereség ellenére sem vagyok borúlátó – jelentette ki a Viborgtól elszenvedett vereség (30–37) másnapján Zsiga Gyula, a Fradi mestere. –

Eleve úgy számoltunk, hogy a két sztárcsapat ellen nem mi leszünk a favoritok, s ezzel nincs is semmi gond. Ellenben még mindig fájó, ahogyan kikaptunk a Podgorica otthonában. Az ott elkövetett hibák sora, valamint a meccs végén tapasztalt rövidzárlatunk elfogadhatatlan volt számomra. A Viborg elleni vasárnapi csata után viszont elégedettebb voltam, sokkal jobbak voltunk, mint egy héttel korábban, amikor a Valceát fogadtuk.”

S hogy a három vereség miként csapódott le az öltözőben? A mester szerint a lányok nem estek kétségbe, hiszen ők is tisztában vannak az erőviszonyokkal, ugyanakkor nem tagadta, hogy a klub körül kialakult helyzet nincs jó hatással a hangulatukra.

„Ezen sajnos nem tudunk változtatni, a helyzetünk finoman szólva sem rózsás – folytatta Zsiga Gyula. – Lehetnek terveink meg álmaink akár a csapat megerősítéséről is, de erre most nincs lehetőségünk. A lányok szeretnek dolgozni, én nem kevésbé, ezért azon leszünk, hogy ez a keret a lehető legtöbbet hozza ki magából. Biztató, hogy javuló tendenciát mutatunk.”

A Budapest Bank-FTC csapata a szerda délelőtti edzés után útra kel, és pénteken a BL-csoportkör negyedik fordulójában 19.30 órakor lép pályára a százszázalékos teljesítménnyel csoportelső Valcea otthonában.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
15 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
17 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
37 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
50 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
52 perce