Az utolsó lehetőség

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.11.13. 23:09
Címkék

Hatalmas csatára van kilátás a szombati Norvégia–Törökország rangadón az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ugyanis a magyar érdekeltségű C-csoportban a már továbbjutó Görögország mögött ez a két együttes harcol még a jövő évi kontinenstornán való részvételért. Az északiak vannak kedvezőbb helyzetben, hiszen a hazai pálya mellett kétpontos előny szól mellettük, azaz a norvég válogatottnak már a döntetlen is nagyszerű eredmény lenne, a törököknek viszont mindenképpen győzniük kell. Ráadásul a harmadik tényező ugyancsak a skandináv válogatottnak kedvez: Age Hareide szövetségi kapitány együttese Máltára utazik jövő szerdán, míg a törökök BoszniaHercegovinát fogadják az utolsó fordulóban, amely júniusban Szarajevóban 3–2-re megverte őket. Annak ellenére, hogy a legutóbbi két meccsen csak egy pontot szerzett a csapat (1–1-es döntetlen Moldovában, 1–0-s vereség hazai pályán Görögországtól), és egyik legjobbja, Yildiray Bastürk is sérüléssel bajlódik, a déliek szakvezetője optimista. „Úgy terveztük, hogy az oslói meccs előtt négy pont előnyünk lesz a norvégokkal szemben, de közbejött néhány nem várt eredmény – mondta Fatih Terim. – Nincs más választásunk, támadunk, hiszen meg kell nyernünk a meccset. Korábban is voltak ehhez hasonló tétmérkőzéseink, és sikeresek voltunk, mert mindenki átérezte a tét nagyságát. Hiszek és bízom a játékosaimban.”

Legfrissebb hírek

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
2 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
16 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
17 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
40 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
49 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
49 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
1 órája

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
1 órája