Lékó Péter maradt az élen

2007.11.11. 23:03
Címkék

Az első helyről várhatta Lékó Péter a moszkvai Mihail Talemlékverseny második körét. A szegedi nagymester a szombati nyitó fordulóban nyert a spanyol Alexei Shirov ellen, és miután senki más nem győzött rajta kívül, egyedül állhatott az élre. Vasárnap a tatár származású, de amerikai színekben versenyző Gata Kamskyval találkozott. Lékó ezúttal is a világos bábukat vezethette. A játszmában gyakorlatilag egyik „kapu” sem forgott veszélyben, sötét remekül építette fel állását, és riválisa sem hibázott, így a parti döntetlennel ért véget. A rangadón az izraeli Borisz Gelfand sokáig szorongatta az exvilágbajnok orosz Vlagyimir Kramnyikot, ám végül neki is meg kellett elégednie a remivel. Miután a többi három összecsapás is pontosztozkodással zárult, az összesítésben nem változott semmi, továbbra is Lékó Péter vezet, aki a hétfői harmadik játéknapon sötéttel Kramnyik ellen ül asztalhoz.

Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
3 perce

Egyre jobban játszunk Koszovó ellen, tíz gólnál is többel vezetünk

Kézilabda
5 perce

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
11 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
24 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
26 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
27 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
37 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
55 perce