A századik gól után sem lehet megállni

Az újpestiek a 4–2-es győri kudarcuk után léptek pályára Miskolcon, mintegy kétszáz lelkes, esővel, szélviharral dacoló szurkolójuk támogatása mellett. Várta őket a csaknem négyezer diósgyőri, no meg a DVTK, amely a hétközi kupakudarcot leszámítva egyre jobban szerepel a bajnokságban. Ha nincs az ítéletidő, ha nem ömlik, zuhog egyfolytában az eső, alighanem összejött volna legalább tízezer néző, de akik végül is a futballt választották, remekül szórakoztak.

A legjobban azonban egyértelműen Kovács Zoltán érezhette magát.

Már persze ha a sok futást, védőkkel vívott harcot, a sárba huppanást, a kemény ütéseket, rúgásokat annak nevezzük. Az örökifjú újpesti csatár azonban nem ezekre emlékszik majd a péntek esti összecsapásból, hanem lila-fehér mezben elért századik góljára. Mire elénekelte volna az Újpest-tábor az egyik legnagyobb slágerét, a „Lőjj egy gólt, Kovács Zoli lőjj egy gólt...” kezdetűt, kedvencük már be is vette a diósgyőri kaput.

„Az öltözőben ki van rajzszögezve az újpesti örökranglista, így pontosan tudom, kit előztem meg, és éppen hol tartok – mondta Kovács Zoltán. – Most két találatot kell elérnem, hogy a legjobb tíz közé kerüljek. Nagy álmom, hogy édesapám kedvencét, Göröcs Jánost, a népszerű Titi bácsit utolérjem, aki százkilenc találatnál tart. Egyébként végtelen büszkeséggel tölt el, hogy nap mint nap magamra húzhatom Magyarország legnagyobb múltú klubjának lila-fehér mezét. Ami a diósgyőri meccset illeti, úgy érzem, remekül játszottunk, a szünetben mondtam a fiúknak, fel a fejjel, győzünk. A tizenegyesek jogosak voltak, még a diósgyőriek sem reklamáltak, sőt a három mellé kaphattunk volna egy negyediket is, amikor engem löktek fel. Az utolsó őszi fordulóban jön a Debrecen, azt hiszem, a lokistáknak bőven van félnivalójuk...”