A vezér nélkül?

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.11.10. 16:12
Címkék
Nehéz helyzetben van a Szeged vízilabdacsapata, mivel kulcsemberei közül a szerb Milos Korolija biztosan kihagyja a Domino elleni bajnoki rangadót (Kőér utca, 16.15 óra), sőt Varga Tamás játéka is kérdéses a szombati mérkőzésen.

Nyolc forduló után kisebb meg lepetésre már csak a legutóbb negyedik Szeged százszázalékos a férfibajnokságban, ráadásul úgy, hogy a nyáron igazolt szerb válogatott center, Milos Korolija sérülése miatt eddig csak két mérkőzésen játszhatott. Ám nélküle is legyőzték a szegediek az Egert és a PVSK-t, valamint a LEN-kupában a horvát Sibeniket. A sikerekben kulcsszerepet vállalt a szintén újonnan szerződtetett Varga Tamás, most azonban, nemcsak Korolija, hanem a válogatott keretbe visszakerülő pólós pótlását is meg kell oldania Gyöngyösi András edzőnek, mivel Varga hívásunkkor éppen kórházban, a fül-orrgégészeten várakozott.

„A válogatott edzőtábora után szerdán és csütörtökön is edzettem Szegeden, azonban a csütörtök esti tréning után úgy éreztem, majd szétfeszül a homlokom, valamint az ízületeim is fájnak – mondta az olimpiai bajnok játékos. – Nem tudom, mi lesz szombaton, de mindenképpen játszani szeretnék, jó formában vagyok, hihetetlen, hogy ilyen fontos mérkőzés előtt betegszem meg. Ha játszhatok is, kérdéses, milyen állapotban leszek, tudom-e azt a teljesítményt nyújtani, amelyet korábban, illetve amelyre a csapatnak szüksége lenne. Esélyesebb a Honvéd, de mindent megteszünk, legalább egy pontot szeretnénk szerezni.”

A Vasas és az Eger elleni derbit idegenben elbukó Domino mellett szól az erősebb, illetve bővebb játékoskeret és az ebből adódó több variációs lehetőség. Ráadásul a hazai szezon eddigi négy rangadóján kivétel nélkül a házigazda együttes örülhetett, no meg a két bajnoki vereség után a Szuperkupában már meggyőző teljesítményt nyújtott a Honvéd a Vasassal szemben megnyert mérkőzésen. A piros-fehéreknek is van sérültjük: Vindisch Ferenc csütörtökön és pénteken már edzett, úszni és lőni tud, de oldalirányú mozgásoknál még fáj a dereka, így egyelőre bizonytalan, ott lehet-e a Kőér utcai öszszecsapáson.

Legfrissebb hírek

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
32 perce

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
38 perce

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
45 perce

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
47 perce

Vízilabda: kezdődnek a korosztályos bajnokságok nyolcas döntői

Utánpótlássport
1 órája

Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
1 órája

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik