Ez valódi háború volt

Talmácsi Gábor, a száz huszonöt köbcentis kategória világbajnoka. Hogy hangzik? Talmácsi Gábor, a száz huszonöt köbcentis kategória világbajnoka. Hogy hangzik?

Szenzációsan! Egyelőre szoknom kell a gondolatot, de szerintem menni fog. Nehéz most megszólalni, nehéz bármit is mondani. Boldog vagyok!

Őrült futam volt.

A legveszélyesebb az egész évben. Szerintem ha visszanézem a versenyt, néhányszor biztosan felszökik a vérnyomásom.

Mindketten hatalmas kockázatot vállaltak

A viadal második fele eléggé izgalmasra sikerült.

Az elején még nyugodt voltam. Bár a rajt után nem tudtam elképzelni, mit keres ott Espargaro, Nieto és Smith, de őket szerencsére hamar megelőztem. Volt néhány nyugodt köröm, körülbelül a táv felénél azonban elkezdett jönni Faubel, és tudtam, ha utolér, fel fog tartani. Ez volt az egyetlen taktika, amelyet követhetett, egyszerűen nem volt más esélye arra, hogy kettőnk közé keveredjen valaki.

Fel is tartotta, és voltak percek, amikor úgy tűnt, bejön a számítása.

Néha túlment azon a határon, amelyet még korrektnek érzek. Bevallom, egy kicsit tartottam is tőle, mert nem tudtam, hogyan fog megelőzni, hogy kitol-e a pályáról vagy sem.

Persze ő is kockázatot vállalt, hiszen úgy nem tudott volna letolni, hogy biztosan csak én essek el.

Tipikus húzd meg, ereszd meg játék volt.

Nem, ez nem játék volt, hanem háború a javából!

De azért én sem vagyok tapasztalatlan hülyegyerek! Úgy mentem, mint régen a minimotorral: szélesen vettem a kanyart, hagytam neki helyet, aztán hopp, már jöttem is vissza. Ha ügyesebb, nem a célegyenes végén előz meg, de máshol meg nem volt esélye, mert csak erőből tudott velem bármit is kezdeni. A végén aztán már hagytam, hadd menjen. A végső sikerhez nem kellett nyernem.

Talmácsi Gábor nem hagyta magát

Sikerült végig higgadtnak maradnia?

Legalábbis megpróbáltam. A saját ritmusomra koncentráltam, és mindig csak a következő kanyarra. Nem engedtem meg magamnak, hogy a verseny felénél, amikor viszonylag sokkal vezettem, elkezdjek a végeredményen gondolkodni. A sportpszichológusommal korábban beszéltünk erről, ő tanácsolta, hogy mindig csak az előttem álló közvetlen feladatra koncentráljak, hogy kanyarról kanyarra tudjam le ezt a versenyt – kis lépésekkel haladjak a cél felé.

Futam közben érezte a nyomást, amelyet Faubel gyakorolt önre?

Nehéz lett volna nem érezni, mert Hector nagyon ügyes volt. Persze olyan motorral, amely úgy megy, mint a torpedó, bárki megcsinálta volna. Ahányszor csak elém jött, mindig azt hittem, hogy na, majd most hibázik. De nem hibázott. Nem mintha dicsérni akarnám, de el kell ismernem, tényleg nagyon ügyes.

Alakult ki veszélyes helyzet verseny közben?

Egyszer a célegyenes előtti utolsó kanyarban hozzám ért, és az ott nagyon veszélyes, mert a lejtő miatt az ember nem igazán érzi a motor elejét.

Azért ön sem maradt adósa.

Igen, egyszer én is rátoltam a rázókőre, mert szórakozott velem, és nem akartam, hogy azt érezze, ő van nyeregben. Jött mögöttem, nyomtam egy kis hátsó féket, és már ment is kifelé. Lehettem volna még agresszívabb, de nem akartam pazarolni az energiáimat. Inkább arra koncentráltam, hogy akkor előzzem vissza, amikor egy kicsit el is tudok lépni tőle.

Ez volt a titkos taktika, amelyről szombaton senkinek sem beszélt?

Nem. A taktika az volt, hogy megnyerem a világbajnokságot. Egyszerű, nem?

Az. Jövőre is beválhat.

Nehéz lenne most még a következő idényről beszélni, hiszen új pilóták jönnek, és nem tudni, milyenek lesznek az új versenygépek. Én csak azt remélem, hogy jövőre is lesz legalább egy olyan jó ellenfelem, mint Faubel, hogy a nézők jó versenyeket láthassanak, mi pedig jókat küzdhessünk. Mondhat bárki bármit, az, hogy ő ott volt a mezőnyben, pluszmotivációt jelentett számomra, és mindig gyorsabb köridőkre, jobb teljesítményre sarkallt. Szerintem a szíve mélyén ő is ugyanezt gondolja rólam.

Hát… Az utóbbi időben elég sokat vagdalkozott, panaszkodott.

Az én motorom is tönkrement egyszer, de erről most szó sem esik, hiszen a bajnok az bajnok. A bajnoknak pedig ünnepelnie kell. Ha én lennék második, biztosan én is keresném az okokat, így azonban egyszerűen csak boldog vagyok.

A világbajnoki cím szempontjából mi volt a legfontosabb a mostani idényben?

Az, hogy a csapat egyáltalán nem akadályozott, mindig megkaptam ugyanazt a hátteret, ugyanazt a lehetőséget, amelyet a többiek. Mivel magyar vagyok, és nekik van két spanyol pilótájuk, nem hittem, hogy megteszik. Megtették, és ezért nagyon hálás vagyok. Nem tudom, Jorge Martínez miként intézte ezt el a támogatókkal, nem tudom, hogyan csinálta, de nagyszerű ember – rengeteget köszönhetek neki.

Ha már itt tartunk, ki az, akinek a legtöbbet köszönhet?

A menedzseremnek, Stefano Favarónak. Remek ember és jó barát – mindig megtalálja számomra a legjobb lehetőséget. Azt is neki köszönhetem, hogy hat év után most először nem kell csapatot váltanom, nem kell új szerelőket, új motortípust megszoknom. Az Asparcsapattal elkezdtünk valamit, amit most folytatunk – és ez a lehető legkedvezőbb megoldás.

Babonás ember hírében áll, aki rigorózusan ragaszkodik a szokásaihoz. Megtöri ezt a hagyományt az egyes rajtszám kedvéért, vagy marad a tizennégyes?

Nem tudom, ezen még gondolkodnom kell. Persze jó lenne felragasztani, büszkeséggel töltene el, ha rajta lehetne a motoromon, ugyanakkor a tizennégyes évekig szerencsét hozott, ragaszkodom hozzá.

Karácsonyig is eltart a hatalmas ünneplés

Beszélt már Jorge Martínezzel a verseny vége óta?

Persze. Odajött, gratulált, és felvette a pólót is, amelyre azt nyomtatták: Talma – World Champion 2007. Vagyis világbajnok!

Hogyan ünnepel?

Nem tudom, de biztos eltart vagy karácsonyig, pedig még csak fél füllel hallottam, mi van otthon. Ezer SMS-t kaptam, nagyon várnak otthon, és én is alig várom már, hogy hazamenjek.

A célba érkezés óta eltelt néhány óra. Felfogta már, hogy világbajnok?

Lassan kezdem…