Ez eddig igen halovány

2007.11.05. 09:14
Címkék

Furcsa az idényrajt az NBA Keleti főcsoportjában, a szezon előtti esélylatolgatásokban csoportgyőzelemre is esélyesnek tartott csapatok közül a Chicago és a Washington háromból három vereséggel áll. A Bulls és a Wizards ráadásul a legutóbbi játéknapon elkerülhető vereséget szenvedett. A Bulls a Philadelphia után a Keleti konferencia másik, roppant gyengének tartott csapatától kapott ki, Milwaukee-ban halovány támadójátékával nem is volt esélye a Bucks ellen. A fővárosiak hazai pályán buktak el az Orlandóval szemben, ráadásul nemcsak a meccset veszítették el, hanem Gilbert Arenast is, az irányító térdsérülés miatt meg sem tudta közelíteni a jó formáját, és kérdéses, hogy pályára léphet-e csapata következő mérkőzésein. Az ilyen gyenge évadkezdést legutóbb 1992-ben bemutató Wizardsnak szüksége van Arenasra. Nyugaton Tim Duncan régóta érő szerződéshoszszabbítása volt a fő téma, a San Antonio veteránja a 2011–2012-es idény végéig kötelezte el magát a klubhoz, amellyel 1999 óta négyszer nyert bajnoki aranygyűrűt. Megállapodásának érdekessége, hogy az utolsó két szezonjára évi 51 millió dollárt is kaphatott volna, de megelégedett 40-nel, mondván, a fennmaradó összegből erősítsen a Spurs fiatalokkal…

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
5 perce

Az első negyedórában nincs gól a Nyíregyháza–ETO-n

Labdarúgó NB I
6 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája