Tököli Attila megvillant

Amikor már látszott, hogy a Diósgyőr paksi vendégjátéka nem hoz nézőcsúcsot, a lelátón kényelmesen üldögélők különböző teóriákat kezdtek gyártani, miért jöttek össze ilyen kevesen. A legtöbben arra tippeltek, hogy

a lágy őszi napsütés sokakat ott hon tartott, végtére is ilyen szép időben élvezet a kertben munkálkodni, mások szerint a Dunaföldvár–Őcsény megye I-es rangadó vitt el legalább ötszáz drukkert (na igen, a listavezető zsinórban tizenegy megnyert bajnoki után látogatott a második helyezetthez), míg egyesek azt sem hagyták ki a számításból, hogy az NB III Dráva-csoportjában nem kisebb presztízscsata volt ugyanerre az időpontra kiírva, mint a Bonyhád–Paks II. És még mondják, hogy vidéken unalmas az élet...

Ami azt illeti, az élvonalbeli találkozó első negyvenöt percét látva leszögezhetjük: azok jártak a legrosszabbul, akik a Paks– DVTK-t választották. Persze ezzel a megállapítással nyilván nem ért egyet az a csaknem száz miskolci fanatikus, aki boldogan ünnepelte a félidei 1–0-s vezetést. A hosszú útra vállalkozó szurkolókat nem zavarta különösebben, hogy igen gyenge színvonalú mérkőzésre váltottak jegyet, valamirevaló helyzetet jóformán fel sem jegyezhettünk az első játékrészben. Igaz, arra van magyarázat, hogy a hazaiak nem dolgoztak ki sok lehetőséget: Vágó Attila öt védőt állított Köteles László elé, és az ily módon alaposan megerősített hátsó alakzat előtt is négy, inkább a védekezéssel, mintsem a támadással törődő középpályás szorgoskodott. Az egyszemélyes csatársort Simon Attila alkotta, aki sokáig szinte labdához sem ért, mígnem a 42. percben kapott egy remek átadást, és meg sem állt a paksi kapuig.

Tulajdonképpen ennyi az összecsapás első felének története – több jót, ha akarnánk se tudnánk erről mondani.

Gellei Imre cserével próbált javítani csapata teljesítményén, ám a Balaskó Iván helyét elfoglaló Buzás Attila sem tudott anynyit hozzátenni a játékhoz, ami elég lett volna a gyors egyenlítéshez. Habár a második felvonás első harmadában nyomasztó volt a házigazdák fölénye, maradt a 0–1. Egészen a 66. percig, amikor a Diósgyőr második veszélyes támadása futott végig a pályán, a Sipeki István mesteri lövése után kialakuló 0–2 is bizonyítja, a piros-fehérek helyzetkihasználásával nem volt gond ezen a délutánon. Úgy tűnt, eldőlt a kiesés elleni harc szempontjából oly fontos három pont sorsa. Csakhogy a Paksnak volt egy Tököli Attilája. Az utóbbi hetekben kiválóan futballozó támadó a 79. percben szépített, majd a lefújás előtti pillanatokban káprázatos passzal hozta helyzetbe Buzás Attilát, akinek lövését Köteles László még kiütötte, de Kiss Tamás a legjobbkor érkezett a kipattanóra, s így pontot mentett a hazaiaknak. Az összkép alapján a döntetlen igazságosnak mondható, hiszen a Paks egy percig sem adta fel, miközben a végére elfáradó DVTK szervezett játékával feltétlenül rászolgált az egy pontra. Itt jegyezzük meg: amióta Vágó Attila átvette a Diósgyőr irányítását, azóta a nyolc alkalommal pályára lépő együttes mindöszsze egyszer szenvedett vereséget (kupameccsen Kazincbarcikán), nem meglepő, hogy egyre feljebb kapaszkodik a tabellán.