Sesvete: egyetlen perc

Horvátországban van? Fülsértően hangosan cseng ki a telefonja.Horvátországban van? Fülsértően hangosan cseng ki a telefonja.

Hazaugrottam a szabadnapon – mondta Marijan Vlak. – Pénteken utazom vissza, dolgom van Fehérváron. Edzés lesz.

A felettesei nyilván olvadoznak a gyönyörűségtől, hogy ilyen kötelességtudó edző ül a csapat kispadján – csak az a kérdés, meddig? Fals információ lenne, hogy a Croatia Sesvete elöljáróival egyeztetett?

Egyetlenegyszer beszéltem a Sesvete elnökével, és legalább egy percig tartott a „tárgyalás”.

Gyorsan dűlőre jutottak – persze nyelvi akadályok híján ez is érthető. Indiszkrét leszek: miben maradtak?

Abban, hogy szerződés köt a Fehérvárhoz, szóval nem mozdulhatok.

Menne? Horvátországban aligha csak másodosztályú csapat kispadján jutna önnek hely. Vagy ennyire nem hiú?

A Sesvete a második helyen áll a ligában, ambiciózus elnök irányítja, akinek feltett szándéka, hogy jövőre az élvonalban szerepeljen az együttes. Nekem úgy tűnik, komolyak a szándékai, életképes a programja, csak nem én leszek a végrehajtója.

Nem bántó szándékkal: anno fehérvári szűzbeszédében is rózsaszínűnek festette a helyzetet, a közeljövő bajnokcsapatát vizionálta a megjelenteknek. Feltételezem, nem látott a vezetők lapjaiba.

Mielőtt Magyarországra jöttem, többször megnéztem az együttest, felmértem a keretet, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha keményen dolgozunk, az ország első három csapatának egyike lehet a Fehérvár. Megjegyzem, a véleményemen négy hónappal később sem módosítottam. Ha rend lenne a klubnál, tartanám magam hozzá, aztán számon lehetne kérni rajtam, de el kell ismernem: a jelenlegi körülmények között ez reménytelen vállalás lenne. A játékosaim a zalaegerszegi Ligakupa-meccsen is hozták magukat, de nem vagyok vak, érzékelem, hogy egyre kevésbé képesek a munkájukra koncentrálni. Fél éve állandósultak a problémák, így most már hiába szajkózom nekik nap mint nap, hogy kizárólag egy dolguk van: futballozni – és ne feledjem, nyerni. Innentől kezdve nehezen tekinthető munkahelynek a klub.

Milyen kommunikátornak tartja magát?

Miért?

Pénteken miként magyarázza meg a játékosainak, hogy bár fizetést nem nagyon kapnak, a klub honlapján olvasható hír szerint a bosnyák-német kettős állampolgárságú Veledar Esadot leigazolta a Fehérvár?

Tévedésről lehet szó. Veledar Esad jó futballista, de nem marad nálunk. Ezt ő maga mondta nekem a zalaegerszegi stadionban.

Kitűzte már határidőt?

Hogy eddig és ne tovább? Nem tudom, mikor sokallok be – várok.

Mire is?

Például a hétfőre. Tudtommal aznap találkoznak a klub ügyeiben illetékes vezetők. Talán végre lesz előrelépés. Tudja, a bemutatásomkor nem csupán a csapatban rejlő lehetőségekről szónokoltam, azt is elmondtam, hogy a siker összefogás, gürcölés nélkül sohasem születik meg. A csapatnak, a vezetőknek és a szurkolóknak egyet kell akarniuk, közös célt kell találniuk, és azért a célért egymást segítve kell dolgozniuk, különben megette a fene az álmokat. Pénteken edzünk – én és a játékosok ott leszünk a pályán, beletesszük a közösbe a magunk részét.

Akad olyan ember a vezetőség tagjai között, akinek ennyi idő elteltével, ennyi ígéret után is hinni tud? Kívülállóként úgy festett, hogy az ügyvezető Gál László szavainak hitelt ad. Tartósnak tekinthető ez az állapot?

Fogalmam sincs, mi lesz Gál Lászlóval, marad-e vagy sem. Mondtam: egyelőre várok...

Tegyük fel, sem hétfőn, sem a következő két hétben nem váltják meg a világot a többszereplős randevú résztvevői. Otthon – ha nem is azonnal –nyilván akadna olyan egylet, amelynél óriási örömmel látnák önt a szakmai csapatban.

Nem jelentene gondot a váltás, akár Horvátországról, akár másik országról lenne szó. Csakhogy ez nem más, mint puszta feltételezés.

Mi a realitás?

– Szentimentálisan hangzik, de szeretem a várost, szeretem a csapatomat, a játékosaimat. Nem áll szándékomban elmenni innen. Fehérváron akarok dolgozni.

Ilyen odaadással, önuralommal buddhista szerzetesnek is állhatna.

Optimista vagyok, annak ellenére is, hogy hónapok óta ugyanaz a hitegető szöveg szól felsőbb szintről. Igen optimista vagyok. Más szemszögből viszont kizárt, hogy normális...