Nagyon hiányzik egy igazi bravúr

2007.11.02. 16:26
Címkék

A tavalyi ötödik helyhez képest igencsak gyengén szerepel a Vasas. Mészöly Gézát az előző bajnokságban az év edzőjének választották, ehhez képest most kiesési gondjai is lehetnek az angyalföldi gárdának.

Mi az oka a gyenge produkciónak? A tavaszi ötödik hely volt bravúr, vagy most játszik tudása alatt csapata?

Azt kell mondanom, hogy a helyezésünk nagyjából hűen tükrözi a realitásokat – felelte Mészöly Géza. – Persze ebben a csapatban most is benne van az ötödik hely megszerzése, mint ahogy a tizedik hely is. A nyári átigazolásaink sajnos nem úgy sikerültek, ahogy elterveztük, és ez látszik a csapat produkcióján is. Tavaly bravúreredményeket értünk el, és a másodosztályra készülve jóval a várakozáson felül szerepeltünk.

Ezzel szemben most ki is eshet a Vasas...

Ilyesmi eszembe sem jut. Inkább az bánt, hogy most nem sikerült emlékezetes győzelmekkel megörvendeztetni szurkolóinkat. Úgy látom, a játékosaim hihetetlen elszántsággal és energiával készülnek a Honvéd ellen, és talán ez a meccs lehet, amely meghozza a várva várt rangadógyőzelmet.

Mi dönthet a Honvéd ellen?

Az elszántság. Ellenfelünk botladozott az elmúlt fordulókban, nekünk pedig rendkívül rosszul sikerült az MTK elleni meccs, és Kaposváron sem tudtunk javítani.

Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
11 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
11 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
38 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
48 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
58 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája