A fehérváriak nem adtak kegyelmet

2007.10.28. 00:10
Címkék
Hamar eldöntötte a továbbjutást a Fehérvár: a vendégcsapat már az első fél óra után kétgólos előnyt szerzett, és bár a hajrában a hazaiak egyenlítettek, végül a fehérvári együttes jutott a Ligakupa legjobb négy csapata közé.

A találkozó előtt a győriek vezetőedzője, Egervári Sándor hangsúlyozta, nagyon örül az immár végleges döntésnek, hogy a Ligakupa győztese az UEFA-Intertotó-kupában indulhat. Mint mondta, ez játékosai számára külön motivációt jelenthet, amellyel újabb lehetőség nyílt a nemzetközi porondra lépésre.

Az első játékrész nem azt az eredményt hozta, amelyet a zöld-fehérek trénere tervezett. A vendégek megszállták saját térfelüket, és a biztonságos védekezésből indított kontrákra építettek. Az ETO ugyan sorra dolgozta ki a lehetőségeit – de ki is hagyta őket. Egyértelműen a fehérváriak elképzelése érvényesült, akik már a hatodik percben előnyt szereztek, majd növelték azt. A győriek helyzetét tovább nehezítette Nikolov Balázs kiállítása, majd Stark Péter sérülése, de így is többször kerültek Sebők Zsolt kapujának előterébe, támadásaikban azonban ekkor nem volt átütőerő.

Nem így a találkozó utolsó részében, amikor a frissítéseknek köszönhetően új erőre kapott az ETO, egyenlített, de az adódó lehetőségek ellenére a továbbjutáshoz szükséges harmadik gólt már nem sikerült megszereznie. A Ligakupán keresztül a nemzetközi porondra vezető út bezárult az ETO előtt – ám a tavaszi második körben, illetve az azt követő nagydöntőben még kiharcolhatja a részvételt. A fiatal fehérvári együttes 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal jutott tovább a sorozatban.

Jó: Koltai, Bank, Brnovics, ill. Sebők Zs., Horváth Á., Dajic

Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
15 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
45 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája