Egy jó negyedük volt

2007.10.26. 23:49
Címkék

A nemzetközi vízilabda-kupasorozatok selejtezőrendszere nem kedvező a jó csapatok számára. Az egriek az Euroligában Lisszabonban, majd Nápolyban is többségében olyan ellenfelekkel mérkőztek, akik a magyar ob I-ben nehezen tudnának megkapaszkodni, majd sajnálatos módon Olaszországban éppen azon a két meccsen, amelyeket meg kellett volna nyerniük, nem tudtak sikeresek lenni. A mostani négyes csoportból is az olasz Savona elleni vasárnapi csata ígérkezik értékmérőnek – így vélekedett Gerendás György, az egriek vezetőedzője is. Az első negyedben esélyeshez méltóan kezdtek Biros Péterék, gyorsan elhúztak 3–0ra. Az emberelőnyös helyzeteknél már nem volt ilyen jó mutató Michael Yazierski háromszor is hárított. A második negyedre sort cserélt Gerendás, az új fiúk másfél perc alatt két gólt is kaptak, sőt egyenlített is a lengyel csapat, de a kedvező eredményt nem tudta sokáig megőrizni. A sok hibával játszó Eger a második játékrész végén 5–3-ra vezetett. Fordulás után egyre nagyobb fölényben játszottak a hazaiak, 8–3-ra is meglépett az Eger. Kovács Gábor és Varga II Zsolt triplájával tetemesre nőtt a különbség: 13–5. A másik oldalon az ügyesen pólózó, négy gólt szerző Tomasz Rozycki tréfálta meg többször Szécsi Zoltánt. A negyedik negyedben 14–5 után három lódzi gól következett, kihasználva az egriek figyelmetlenségeit. Hegedüs Gábor három kapufa után megszerezte a tizenötödik egri találatot, beállítva ezzel a végeredményt.

Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
7 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
37 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája