Új sor – új remények?

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2007.10.25. 23:20
Címkék

Hogy a támadójátékot tekintve végképp megoldódtak-e az NHL-ben szereplő Washington Capitals problémái, egyelőre nem tudni, mindenesetre nem ártott a gárdának Glen Hanlon edző legújabb húzása. Chris Clark ismét egy sorba került Alekszandr Ovecskinnel, aminek meg is lett az eredménye: Clark megszerezte idénybeli első, majd második gólját (az elsőnél Ovecskin volt az előkészítő, az orosz zseni amúgy 1+2-vel zárt), a Caps pedig 5–3-ra legyűrte a Tampát, megszakítva ezzel négymeccses kudarcsorozatát. Ezt az ötös termést elsősorban azért becsülik meg a fővárosban, mert Ovecskinék az ezt megelőző 16 fellépésükön (március 16. óta...) egyszer sem tudtak háromnál több gólt ütni aktuális ellenfelüknek. A 2005–2006-os évadban Stanley-kupát nyerő Carolinánál ugyanakkor nem jelent gondot a góllövés, a raleigh-i együttes legutóbb hatot rámolt be a sokra taksált Buffalo kapujába. Különösen a harmadik harmadban volt elemében a Hurricanes, ebben a játékrészben ugyanis négyszer volt eredményes. Egyébként nem volt véletlen, hogy a Carolina véresen komolyan vette a derbit, elvégre az előző idényben mind a négy alapszakaszbeli összecsapást a Sabres nyerte meg, ezzel is „hozzájárulva” ahhoz, hogy a Canes négy vacak ponttal lemaradjon a playoffról. „Természetesen bennem is dolgozott a revánsvágy, bár a jelek szerint a srácokban még inkább” – állapította meg Peter Laviolette, a Hurricanes edzője. A játéknap krónikájához tartozik még, hogy Olli Jokinen, a Florida finn légiósa a gólok (158) és a pontok (355) tekintetében is klubcsúcsot döntött, illetve hogy a Minnesota ebben az idényben először kapott ki a rendes játékidőben, holott már 3–0-ra vezetett Calgaryban.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
11 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
12 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
20 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
30 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
44 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
57 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik