Az első helyben nincs kockázat

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.10.25. 23:20
Címkék
Talmácsi Gábor a jövő hét végi Valenciai Nagydíjon a gyorsasági motorsport első magyar világbajnoka lehet. És ehhez még nyernie sem kell feltétlenül .

Mindössze egy futam van hátra a gyorsaságimotoros-világbajnokságból, s csupán a 125 köbcentis kategóriában nyílt a küzdelem a világbajnoki címért. A döntő összecsapás a jövő hét végén Valenciában lesz.

Spanyol pályán, spanyol ellenféllel kell megmérkőznie Talmácsi Gábornak, aki az idén mindkét valenciai teszten gyorsabb volt csapattársainál – beleértve Hector Faubelt is. Másrészt viszont a spanyol tavaly fölényesen megnyerte ezt a viadalt, azaz ő sem lassú a pályán. Talmácsi van lépéselőnyben, hiszen tíz ponttal vezet a pontversenyben, ennek ellenére nem számít könnyű menetre.

„Matematikailag nagyobb esélyem van a világbajnoki cím megszerzésére, mint Faubelnek, és jó formában is vagyok, úgyhogy önbizalommal telve várom a futamot – mondta Talmácsi. – Faubelen óriási a nyomás, hiszen nyernie kellene a végső diadalhoz, és ha sikerül is neki, akkor sem csak rajta múlik a világbajnoki elsőség. Én ezúttal is úgy állok oda a rajtvonalhoz, hogy győzni akarok, mert szerintem ez a legkockázatmentesebb megoldás. Úgy nem kell számolgatni.”

Ha már a számolgatásnál tartunk: Faubel győzelme esetén Talmácsinak a harmadik hely is elég a sikerhez. Ám még négy motorosnak (Kojama Tomojosi, Lukas Pesek, Simone Corsi, Mattia Pasini) van esélye az öszszetettbeli harmadik hely megszerzésére, azaz nyilvánvalóan ők is körmük szakadtáig küzdenek majd. És hazai környezetben a spanyolok közül is bárki meglepetést szerezhet.

„Ezen a pályán a legjobban Sergio Gadeától tartanék, de ő szerencsére nem előzhet meg minket, csapatutasításra már két verseny óta nem szólhat bele a csatába, amely Faubel és köztem zajlik – folytatta Talmácsi. – A bronzért harcolók közül bárki veszélyes lehet, és ha test test elleni csatában leszünk egymással, nem várhatom el, hogy tekintettel legyenek rám. Bár úgy veszem észre, a vetélytársak zöme jobban örülne, ha én lennék a világbajnok, a legjobb mégiscsak az lenne, ha ugyanúgy, mint legutóbb Malajziában, el tudnék húzni a mezőnytől.”

Úgy legyen!

Legfrissebb hírek

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
22 perce

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
40 perce

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
44 perce

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
7 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
8 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
8 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik