A nagycsapat lett most a cél

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2007.10.25. 23:20
Címkék

Tamási Zsolt, az U17-es válogatott középpályása a téli átigazolási időszakban szerződött a negyedosztályú Cisco Romához, de játékengedélye csak áprilisban érkezett meg a klubhoz. Ahogy megjöttek a papírok, pályára is lépett, majd nem sokkal később a felnőttcsapat keretében találta magát. Ennek ellenére a nyáron ismét váltott, és az élvonalban szereplő Udineséhez igazolt. „Nagyon jól éreztem magam Rómában, de a végére megromlott a viszonyom Paolo Di Canióval, pedig az ő kérésére kerültem a felnőttek közé – mondta Tamási Zsolt. – Noha nem a korábbi válogatott játékos a vezetőedző, nagy a befolyása a csapat öszszeállítására. A nyári felkészülés során már jóval kevesebbet játszottam, és mielőtt eljöttem volna, már hozzám sem szólt. Talán azért orrolt meg rám, mert akkor már a levegőben lógott az átigazolásom.” Az Udinese már a nyár elején megkereste a Ciscót, amit hosszas tárgyalások követtek. A két csapatnak végül sikerült közös nevezőre jutnia, és az átigazolási időszak utolsó napján létrejött a tranzakció. Tamási Zsolt már többször is a nagycsapattal tréningezett új klubjában, sőt egy edzőmeccsen pályára is lépett. A labdarúgó tagja az udineiek bő keretének, de szerinte még a Primaveraegyüttesbe is nehéz bekerülni. Bemutatkozását sérülés is hátráltatta, de reméli, hogy stabil kezdő lesz a tartalékok között, és a most futó szezonban tétmeccsen is debütálhat a Serie A-ban. Jelezzük, a nagycsapatnál neves olasz válogatott társakkal játszhatna együtt, mint Antonio Di Natale vagy a Sampdoriából érkező Fabio Quagliarella.

Legfrissebb hírek

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
5 perce

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
52 perce

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
1 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
1 órája

Megnyitották harmadszor is, perceken belül kezdődilk az USA–Paraguay

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Egyesült Államok–Paraguay

Foci vb 2026
2 órája

Jovo Lukic gólja után „felrobbant” Szarajevó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik