Nagy pénz, kis hoki

SZ. A.SZ. A.
2007.10.24. 23:42
Címkék

Nincs még egy olyan csapat az NHL-ben, mint a New York Rangers, amely annak ellenére évről évre alulmúlja önmagát, hogy eszméletlen mennyiségű pénzt pumpálnak bele. Az idén az amúgy sem gyenge keret tagja lett Chris Drury és Scott Gomez is, ám a Rangers szerda hajnalban egymás után másodszor is 1–0-ra kapott ki – márpedig ez a szörnyűség 82 éves fennállása során még nem történt meg vele. „Ha egy csapat így játszik, akkor mindegy, mi a neve, veszíteni fog. Két gólt kaptunk két mérkőzés alatt, ezt bármikor elfogadnám, a probléma az, hogy mi egyet sem szerzünk” – mondta éppen Gomez. Igaza van, próbálkozni próbálkoztak a Parkőrök, csak éppen a Penguins kapusa, MarcAndré Fleury mind a 36, váltakozó pontosságú lövést hárította. Pittsburgh egykori, New York mai imádottja, Jaromír Jágr el is kedvetlenedett: „Mindenki azt mondja, többet kellene kapura lőnünk, de én nem hinném, hogy igazuk van. Nem 1980-at írunk, nem lehet gólt lőni a felezővonalról. Ahhoz, hogy ebben a bajnokságban gólt szerezz, szinte tökéletes helyzetet kell kialakítani. Túl jók a kapusok.” A statisztika úgy hat a sebekre, mint a só: eddig 13 gólt kapart össze a Rangers, ami 1950 óta a legrosszabb mutató az első nyolc meccs után, ráadásul Jágr október 13-án szerzett gólja óta nem tudott azonos létszámnál betalálni a csapat! Ennek eredményeképpen csak az Atlanta kullog a Rangers mögött a Keleti konferencia táblázatán. Hogy lesz ebből rájátszás?

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája