Szilágyi is kellett

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2007.10.23. 23:16
Címkék

A német bajnoki cím és kupa győzelem, valamint a Bajnokok Ligája-diadal után a múlt héten a szlovéniai Celjében megrendezett Szuperkupát (Champions Trophy) is elhódította a THW Kiel – ez utóbbit úgy, hogy a döntőben csupán nyolc mezőnyjátékos volt a keretében!

Az egészségesek között volt Szilágyi Viktor, a magyar származású, de osztrák állampolgárságú klasszis is, aki a Celje elleni fináléban ugyan nem jászott, de a drámai elődöntőben (31–30 a Hamburggal szemben) dobott hat góljával sokat tett a sikerért. A 29 esztendős balátlövő a tavasszal térdműtéten esett át, és emiatt több mint fél évre kidőlt a sorból.

„Felépülésem óta jászottam már néhány tétmérkőzést, a Bajnokok Ligája-szereplés az önbizalmamnak is jót tett, és végre úgy érzem, teljesen egészséges vagyok” – mondta a celjei mérkőzések után Szilágyi Viktor, aki a BL-ben már 20 gólt szerzett a Hammarby, illetve a Constanta ellen.

A légiós másfél év után ismét meghívást kapott az osztrák válogatottba („Érdekes lesz, mert sok a fiatal a csapatban, akiket nem is ismerek, és ők sem ismernek engem…”). Fontos hír még Szilágyiról, hogy – ha minden jól alakul – az évad végén lejáró szerződését meghosszabbítja a Kiel. „A celjei tornán azért lehettem a kezdőcsapat tagja, mert nagyon sok a sérült nálunk. Kíváncsi vagyok, hogy edzőnk, Zvonimir Serdarusic számít-e majd rám, ha felépülnek a sérültek” – latolgatta.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
11 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
12 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
20 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
30 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
44 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
57 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik