Két kvótát szereztek

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.10.15. 23:31
Címkék
Bár a hivatalos listát még nem tette közé a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI), szinte biztosan kijelenthető, hogy a férfiak versenyében két magyar országúti kerekes képviselheti hazánkat a pekingi olimpián.

Az olimpiai kvalifikáció október 14-én zárult le, a listán – amelyet még hivatalosan nem tett közé az UCI – Magyarország 436 ponttal a 25. helyen áll (az utolsó hivatalos lista szeptember 25-i keltezésű). Mindez pedig azt jelenti, hogy a meglehetősen bonyolult kvalifikációs szabályozás értelmében Magyarország két versenyzővel képviseltetheti magát a jövő évi ötkarikás játékokon. Fontos szabály, hogy a kvótát a nemzet szerezte meg, és az indulási jog csak a pekingi olimpia mezőnyversenyére vonatkozik.

Van azonban egy ezüstérmes kerekesünk Bodrogi László személyében, aki a stuttgarti vb-n szerzett második helyével kivívta azt a jogot, hogy amennyiben ő lesz az egyike a pekingi mezőnyverseny magyar indulóinak, akkor ő, de csakis ő az időfutamon is indulhat.

Az egyik résztvevő tehát – kimondva-kimondatlanul – megvan, már csak a másikról kell döntenie a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetségnek. „Azt gondolom, hogy a másik versenyző abból a csapatból kerül majd ki, amely a legtöbbet tette azért, hogy Magyarországnak 436 Europe-Tour-pontja legyen. Ez pedig a P-Nívó Betonexpressz együttese” – jelentette ki Krizsanits János, az MKSZSZ elnöke. A hivatalos döntést azonban majd az elnökség hozza meg a jövőben, mégpedig az MKSZSZ szakmai bizottságának meghallgatása után. Úgy tetszik, itt nem lesz vita. Krizsanits szerint a tekintetben sem, hogy – a szövetség és a MOB erőfeszítései eredményeképpen – a két kerekes mellett megfelelő számú kísérő utazhasson Pekingbe – ahogyan azt az éremre is esélyes Bodrogi László szeretné.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
4 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
18 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
29 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
35 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
36 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
43 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
49 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája