Szerethető ez a játék

Nagyot fordult a világ: az érdektelen legyintéseket boldog, levegőbe csapó öklök váltották fel, a kemény kritikák helyett dicsérő szavakat hallani, az elkeseredésből pedig reménykedés lett. Röpke négy hónap leforgása alatt a kezdeti bizakodás után a magyar futballdrukkerek mármár kezdtek lemondani a Várhidi Péter irányításával újjáépített magyar válogatottról, és a Görögország elleni, majd a Norvégiában elszenvedett vereség után úgy érezték: hiába a drasztikus fiatalítás, a következetes véleményformálás és a felvázolt jövőkép, a nemzeti együttes ezúttal sem lesz képes felülkerekedni az elmúlt éveket jellemző sikertelenségen.

Várhidi Péter azonban állta a sarat: a szövetségi kapitány nem törődött az őt és csapatát érő bírálatokkal, töretlenül kiállt elképzelései mellett.

Egyelőre nyugodtan kijelenthetjük: igaza lett.

Talán a norvégok elleni meccset követő formációváltás, újabb fiatalok beépítése a csapatba, s később a drukkerek szeretetének ereje a hónapok óta tartó menetelés záloga. A görögökkel szemben az idegenbeli 2–0-s vereség az eredményt tekintve hízelgő is lehet (nem úgy a gyalázatos produkció), az akkor mutatott játék néhány, pocséknak minősített eleme viszont legalább már eltűnt a norvégiai 4–0-s kiütés során. Azóta pedig a kapitány által kidolgozott 1–4–2–3–1-es formációt jellemző játékstílust a csapat tökéletesen elsajátította, és ami még fontosabb, eredményesen is alkalmazza. Kétségtelen, hogy az önbizalom-növelő, a világbajnok olaszok elleni 3–1-es siker visszacsalogatta a szurkolókat, emellett a futballisták egyéni fejlődését is segítette, hiszen Dzsudzsák Balázs, Vaskó Tamás, Vass Ádám, Filkor Attila és Feczesin Róbert is a váratlan diadalnak köszönhetően lépett előbbre. Utóbbi esete meg is ér egy mondatot: a Brescia támadója a beteg, majd eltiltott Priskin Tamást pótolta, mégpedig olyan kitűnően, hogy újabb feladat elé állította Várhidi Pétert, akinek két gólerős csatárral a keretében kellemes gondjai lehetnek a legközelebbi – például lengyelországi – csapathirdetéskor. De más szempontból is elégedett lehet a kapitány: Gera Zoltán mellett immár több karakteres labdarúgó, már-már igazi kulcsember is található a csapatban – Fülöp Márton és Juhász Roland határozottan irányítja a védelmet, Vass Ádám leveszi a védekezés terhét az előtte játszó társairól, s emellett már az akciók előkészítésére is vállalkozik. A Málta elleni Eb-selejtezőt eltiltás miatt kihagyó Hajnal Tamás irányítókészségével tűnik ki, az előretolt ék szerepkörében pedig gólképes labdarúgókra lelt Várhidi Péter.

Bár sokan féltették a csapatot, s aggódva várták, mire lesz képes a tét terhe alatt, a válogatott bizonyította, nem a véletlen műve volt az olaszok legyőzése, a bosnyákok elleni megalkuvást nem tűrő harcosság, a mintegy hetven percig tartó törökországi helytállás: szombat délután esélyt sem adott a máltai együttesnek. És ami még feltűnő: noha a mentalitás már a Lothar Matthäus-féle válogatottnál is dicsérhető volt, Várhidi Péter alakulata képes türelmesen futballozni, a taktikai utasításokat tökéletes fegyelemmel megvalósítva, közönségszórakoztatóan játszani. Gera Zoltán finom cselei, látványos ollózása, Feczesin Róbert hidegvérű, érett futballja, Tőzsér Dániel parádés szabadrúgásgólja mind-mind Várhidi Péter kijelentését erősíti: valóban szerethető ez a válogatott.