Roppant nehéz pótolni Hajnal Tamást

2007.10.11. 23:30
Címkék
Élvezetes, stílusos futballt kell produkálnia a válogatottnak szombaton a Málta elleni Eb-selejtezőn, hiszen a szurkolók az olaszok elleni 3–1-es siker és az utóbbi meccseken mutatott tetszetős játék miatt újra a csapat mellé álltak. Továbbá az is a tét, hogy Gera Zoltánék visszavágjanak a tavalyi 2–1-es máltai kudarcért. Várhidi Péter kapitány eközben gondban van: nem tudja eldönteni, ki helyettesítse az eltiltott irányítót, Hajnal Tamást.

Rend, fegyelem...

A média dolgozói, újságírók, riporterek, operatőrök csendben, rendben, mint megszeppent napközisek vonultak be a Szusza Ferenc Stadionba megannyi nagyra nőtt biztonsági ember gyűrűjében. Persze nem derült ki, kitől vagy mitől óvták a válogatott tagjait, mindenesetre úgy festett az Újpest elegáns stadionja a csütörtöki tréning alatt, mintha terrorelhárítók gyakorlatoznának.

Már persze a magyar nemzeti csapat tagjain kívül.

A megszeppent médiamunkások alakzatba fejlődve masíroztak be a pálya szélére elfoglalva „hadállásaikat”, és valamennyien azt lesték, melyik játékosé lesz majd Málta ellen a „karmesteri pálca”.

A Karlsruhe remek formában játszó középpályása, Hajnal Tamás ugyebár eltiltása miatt nem játszhat a Málta elleni szombati Eb-selejtezőn, de a megoldás szinte kínálta magát: majd Gera Zoltán szerepel majd ebben a szerepkörben.

Ezt „vetítette” a válogatott tréning során lejátszott kétkapus meccs. Ekkor ugyanis úgy festett a csapat, hogy Fülöp Márton kapus előtt a Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Balogh Béla összeállítása


folytatás...
Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC–Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
10 perce

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
12 perce

Iráni sikerek a KSI Kupa nemzetközi sportlövő viadalon

Egyéb egyéni
24 perce

Kétgólos hátrányból állt fel az Újpest, döntetlennel zárult a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
25 perce

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

F1
31 perce

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
35 perce

Wout van Aert másodszor nyert sprintet, Mas maradt az élen

Kerékpár
35 perce

A záró szakaszt nyerő Vas Barnabás harmadik a dél-csehországi körversenyen

Kerékpár
55 perce