Ha kell, akkor söprögető lesz

2007.10.11. 23:30
Címkék

Ha minden jól megy, Málta ellen nem Fülöp Márton lesz a mérkőzés hőse, ám a kapus felelőssége így talán még nagyobb, hiszen előfordulhat, hogy mindössze kétszer-háromszor kell védenie, ám mindegyik esetben bravúros hárításra van szükség.

Egyes szurkolói fórumokon annyira biztosra veszik a magyar győzelmet, hogy néhány vélemény szerint nem is lesz szükségünk kapusra. Lehet, hogy tényleg felesleges lesz?

Biztosan nem, és mindenkit óva intek a túlzott magabiztosságtól – felelte Fülöp Márton. – A tavalyi mérkőzésen, Máltán a kispadon ültem, és így közelről láttam, mennyire veszélyes az ellenfél. Meggyőződésem, hogy ha tudásban, összpontosításban csak kilencvenöt százalékot nyújtunk, akkor az kevés lesz a sikerhez.

Ennyire félelmetes Málta?

Nem csak Máltáról van szó. Nem tartunk ott, hogy bárkit is lebecsülhessünk. A világ futballjában már kicsik a különbségek, és kellemetlen meglepetés érheti azt a csapatot, amely félvállról veszi a papíron nála gyengébbeket. Őszi sikereinket annak is köszönhettük, hogy maradéktalanul összpontosítva futballoztunk, ha viszont ebből engedünk, könnyen bajba kerülhetünk.

Mitől kell tartanunk szombaton?

A máltaiak roppant gyorsak, nagyszerűen kontráznak, és ily módon roppant veszélyesek.

Ez a harcmodor mást igényel a kapustól, mintha állandóan a mi kapunk előtt pattogna a labda. Miként készül az ilyen mérkőzésekre?

Én mindig úgy készülök, hogy sok dolgom lesz, de most tudom, másra kell számítanom. A csapatnak muszáj rákényszerítenie akaratát az ellenfélre, és nekem az ellentámadások hárításában olykor alighanem söprögetőként is részt kell majd vennem. Ez is kifogástalan összpontosítást igényel, ami nehezebb, mint amikor átlagban két-három percenként érkezik egy-egy lövés vagy beadás a kapu felé, de természetesen erre is felkészülök. Az pedig biztos, hogy Máltának is akadnak helyzetei, de gólt semmiféleképpen sem kaphatunk.

Mire számíthat a közönség: nyögvenyelősen megszerzett, esetleg szép játékkal kivívott győzelemre?

Szeretnénk jól játszani, de biztosan nem lesz könnyű dolgunk. Türelmesen kell futballoznunk, ugyanakkor csak egy csapat lehet a pályán – és az a magyar válogatott… Ha kényelmesen kezdünk, azzal a gondolattal, hogy előbb-utóbb majd csak szerzünk egy gólt, akkor megnehezítjük a dolgunkat. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy telt ház lesz, mert a sok néző pompás hangulatot varázsolhat a stadionba, ami a segítségünkre lehet. Mindent megteszünk, hogy olyan szép napot szerezzünk a szurkolóknak, mint tettük azt az olaszok, illetve a bosnyákok elleni meccsen.

Legfrissebb hírek

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
3 perce

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
13 perce

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
13 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
25 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
28 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
30 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
51 perce