Tovább tart a busójárás

2007.10.10. 23:48
Címkék
Körmenden továbbra is zajlik az élet. A tanú című film legendás Virág elvtársának még legendásabb mondása szerint a „nemzetközi helyzet egyre fokozódik”. A tavalyi ezüstérmes esetében ez annyit jelent, hogy még mindig nem végleges a piros-feketék kerete, mert a harmincnapos próbajátékra szerződtetett Chez Marks és Anthony Dill távozott az együttestől.

Chez Marks már valamit sejthetett, illetőleg a körmendi vezetők sejthettek valamit a hátsó posztokon otthonosan mozgó amerikaival kapcsolatban, mert számára nem kértek licencengedélyt a szövetségből. Ezért az elmúlt szezonban a London Towers csapatában csaknem húszpontos átlagot produkáló hátvéd nem lépett pályára a múlt szombaton a körmendi fanatikusok számára a szép időket idéző bajnoki rajton, amelyen kedvenceik 117–77-re lemosták az egyébként harmatos Bodrogi-BAU Vásárhely együttesét.

Szerepelt viszont a hazai együttesben, s nem is akárhogyan Marks honfitársa, a Rotterdamból érkező, a négyes poszton igazán hasznos Anthony Dill. A kereken két méterre nőtt, 26. születésnapját a hónap végén ünneplő magasbedobó a kezdő ötös tagjaként lépett pályára, 29 percet töltött a parketten, s ez idő alatt a csapat legeredményesebb pontszerzőjévé vált. Dobott 24 pontot – köztük egy triplát –, leszedett nyolc lepattanót, és szerzett négy labdát. Nem lebecsülendő adat egyik sem. Ám szerdán biztossá vált, hogy a kosárlabdázó nem „fényezi” tovább a magyar bajnokságban az egyéni mutatóit. A hírek szerint ugyanis visszatért Rotterdamba.

„Nem tudjuk pontosan, mi áll Dill távozásának hátterében. Lehet pénzügyi ok, lehet nőügy, vagy bármi más. Az ő távozását személy szerint nagyon sajnálom, mert kezdett beilleszkedni, jól is játszott a Vásárhely ellen, s a magas posztokon egyébként sem állunk valami jól. Chez Marks ügye más tészta. A hátsó posztokon, amelyeken segíteni tudna nekünk, több a variációs lehetőségünk. Ráadásul azt gondolom, hogy ha valaki a libanoni bajnokságból kap anyagilag jobb ajánlatot – mert Marks onnan kapott –, azt ne is tartóztassuk” – mondta Zsebe Ferenc, a körmendiek edzője.

S ha felvetődik a kérdés, vajon megtehették-e az amerikaiak, hogy ilyen kurtán-furcsán távozzanak, Zsebe már szolgált is a válasszal: „Megtehették. A harmincnapos, úgynevezett tryout szerződés, amelyet az amerikaiakkal kötöttünk, lehetővé teszi a kontraktus felbontását indoklás nélkül az adott időszak alatt.”

A körmendi klub jelentős átalakuláson ment keresztül a nyáron, tetemes az adóssága, így az a kérdés is válaszra vár, miként fordulhatott meg az elmúlt időszakban az immár Polaroid-Lami-Véd néven szereplő együttesnél több mint tíz légiós.

„Olcsó játékosokat kerestünk, akik a környékbeli bajnokságokban szerepelnek. Csupán két kosarasnak, Marksnak és James Wrightnak került pénzbe a repülőjegye, emellett csak a rezsiköltségeiket fizettük. Most még próbajátékon van nálunk a cseh Stanislav Zuzak, aki tavaly Pakson szerepelt, ha ő beválik, maradhat. Ha nem, tovább folytatódik a busójárás, mert főleg a palánk alatt szükségünk van bevethető légiósra. Arról nem is beszélve, hogy Vavra Péter, aki a nyáron bekerült a magyar válogatott keretébe, derékbántalmai miatt a következő fordulóban Dombóváron még biztosan nem játszhat” – folytatta Zsebe Ferenc.

És arról már nem is beszélt a körmendi színekben edzőként és játékosként is bajnoki aranyat nyerő szakvezető, hogy a felkészülési tornákat sorra nyerő dombóváriak némiképp dacosak lehetnek az első fordulóban Szombathelyen elszenvedett csúfos kudarc (102–74) miatt, így nyilván még nehezebb dolga lesz az odalátogató vendégcsapatnak.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
6 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
13 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talált be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
14 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
20 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
25 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
34 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
39 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
49 perce