Mosoly, könnyek, búcsú

Jóval a kezdés előtt sejteni lehe tett, hogy a hangulat remek lesz

– méltó Bátorfi Csilla pályafutásához. A pingpongoscsalád fiatal és idősebb tagjai, fiatal lányok és öltönyös, idősebb urak, ismerős és ismeretlen arcok, a közel- és távolabbi múlt számos klasszisa és persze az est – Bátorfi mellett – főszereplői: a világbajnok kínai és az Eb-címvédő magyar asztalitenisz-válogatott tagjai jöttek el a Körcsarnokba, hogy a búcsúzó kilencszeres Európa-bajnok, négyszeres világbajnoki bronzérmes, egy csodálatos játék csodálatos egyénisége előtt tisztelegjenek.

Már a kezdő attrakció, a Magyarország–Kína gálameccs előtti bemelegítés sem volt akármi. Aki látta, nemigen felejti el azt a néhány másodpercet, amikor az aktuális olimpiai bajnok Cseng Ji-ning, a vb-címvédő Kuo Jüe és az ezüstérmes Li Hsziao-hszia, a világ legjobb pingpongosai hármasban forgózni kezdtek, míg végül utóbbi kettő hangosan kacagva „kiejtette” Csenget.

A kínaiak produkcióját is nagy üdvrivalgás fogadta, ám ezt öszsze sem lehetett hasonlítani azzal a vastapssal, amely a könynyekig meghatott ünnepeltet üdvözölte, miután Adham Sharara, a nemzetközi és Benedek Fülöp, a magyar szövetség elnöke is köszöntötte őt.

Jöhetett az első meccs, Póta Georgina és Li Hsziao-hszia találkozója. Az első poént még gyér taps fogadta (naná, a kínai érte el), ám a második után már az egész lelátó a Statisztika szőke klasszisát ünnepelte, vagy épp sziszszent fel, amikor egy-egy pörgetés milliméterekkel elkerülte az asztalt. Végül azonban nemcsak az első szettet megnyerő Pótának, de Kuo Jüe ellen Lovas Petrának, a Kuo Jüe, Csang Ji-ning duó ellen pedig a Póta, Tóth Krisztina kettősnek is fejet kellett hajtania. Főleg a legfiatalabb kínai bizonyult mérsékelten udvarias vendégnek: Kuo Jüe (aki minden őszinte tiszteletünk mellett valódi „pingpongzombi”: májusban a zágrábi világbajnokság háromnegyedét ugyanezzel a szenvtelen arckifejezéssel játszotta végig) nem adott sok lehetőséget a parádézásra: hatékony célpingponggal győzött.

Közben számosan emlékeztek vissza Bátorfi pályafutására vidám és megindító gondolatokkal. Az egykori Európa-bajnok csapattárs, az alkalomra Németországból hazalátogató Urbán Edit például a Bátorfival közösen vívott kispályás focimeccseket elevenítette fel – az ünnepelt ballal állítólag nem valami labdaügyes. A horvát Zoran Primorac – aki vegyes páros Eb-t nyert Bátorfival 1994-ben – pedig elárulta, az általánostól eltérően náluk nem a férfi játékos volt a főnök.

Aztán elhalkult a terem. A Bátorfi pályafutását bemutató kisfilmet csak egy-egy Európabajnoki győzelem és a drámai csatában elveszített olimpiai bronzcsata felvételeinél szakította meg a dörgő taps.

Majd jött az első meglepetés. Bár a bemelegítés előtt Tóthnak el kellett tessékelnie Boros Tamarát (egy másik vb-bronzérmest...) örökös társa mellől, akivel tizenhárom esztendőn át szerepeltek egymás oldalán, a legendás olimpiai negyedik páros még egyszer összeállt Boros és Primorac ellen. Bátorfi kissé megilletődötten lépett ugyan oda az asztalhoz, de hamar átragadt rá is a társak – főleg a végére teljesen „megvadult” Primorac – jókedve. Azt pedig nyilván mondani sem kell, a végén ki győzött... A meghatottan mosolygó ünnepeltet percekig tartó vastaps búcsúztatta, és a közönség soraiban sem kellett kutatni a megrendült arcokat – Adham Sharara szemébe például saját bevallása szerint sem könnyű könnyeket csalni, ehhez képest az ITTF-elnök nem teljesen száraz szemmel adta át a szervezet emlékérmét az ünnepeltnek, dr. Kamuti Jenő főtitkár pedig a Magyar Olimpiai Bizottság legmagasabb kitüntetését, a MOBérdemérmet nyújtotta át.

Végül az egykori játékostársak, edzők, nagyobbnál nagyobb bajnokok búcsúztak el egy-egy jelképes utolsó ütéssel a legendától. Nem csak nekik fog hiányozni.