Két pályaverseny után

2007.10.09. 23:41
Címkék

A hétfői túraverseny után kedden gyenge szélben két pályaversenyt tartottak meg a magyar tengeri nagyhajós bajnokságon Horvátországban. Az már korábban nyilvánvaló volt (attól a pillanattól kezdve, hogy kiderült: rekordlétszámú nevezés érkezett), hogy nagy küzdelmekre lehet számítani, és a csapatok nem is okoztak csalódást. A Bavaria 44-es hajóosztályban – ez az egyetlen egységes flotta, amely eddig mindhárom tengeri bajnokságon részt vett – a Czégai Péter vezette AIS Sailing Team két futamgyőzelemmel és egy hatodik hellyel áll az élen a La Rochelle-lel. Érdekesség, hogy ennek a csapatnak a tagja Weöres Szabolcs, aki a dél-afrikai Amerika-kupacsapatban is fontos szerephez jutott. A tengeri bajnokságon egyébként senki sem a saját hajójával versenyez: néhány hete sorsolás útján derült ki, hogy a különböző egységek mely vitorlások fedélzetén bizonyíthatják felkészültségüket, gyorsaságukat. A mezőnyben vannak egykori és jelenlegi olimpikonok (elég, ha csak a Detre fivéreket, Goszleth Marcellt vagy Eszes Tamást említjük), sőt az utánpótlás-nevelés jegyében komplett „csikócsapat” is képviselteti magát a viadalon.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
10 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
16 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
20 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
40 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
43 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája