Bp. Honvéd–Újpest: siker, vagy bukás

2007.10.09. 23:41
Címkék
Rangadó a Ligakupában: a Bp. Honvéd–Újpest mérkőzésen eldől, hogy melyik csapat jut tovább a sorozatban.

Nincsenek hozzászokva a vere séghez a Honvédnál.

A kispestiek a múlt heti kisebb hullámvölgytől eltekintve

– a piros-feketék szerdán a Ligakupában Pakson szenvedtek 4–0-s vereséget, majd szombaton a bajnokságban a Kaposvártól kaptak ki 1–0-ra – szinte végig remek formában futballoztak az ősszel, amit jól mutat az is, hogy a múlt heti két találkozót megelőzően a Honvéd tizennégy mérkőzésén (10 bajnoki és 4 Ligakupa-találkozó) összesen kétszer maradt pont nélkül.

Hiába azonban az újabb két kudarc, pániknak a legkisebb jele sincs a Bozsik-stadionban, még akkor sem, ha a Paks elleni csúfos vereség mellett azért csak nem ment el szó nélkül Supka Attila: a piros-feketék vezetőedzője élesen kritizálta a Ligakupa 5. fordulójában szerepet kapó játékosait.

„Miért lenne pánik? – kérdezett vissza Supka Attila. – Augusztus közepén az Újpesttől is kikaptunk hazai pályán a bajnokságban, aztán a következő négy fordulóban tizenkét pontot szereztünk. Nem hinném, hogy aggódnunk kellene a két vereség miatt. Pakson valóban gyengén játszottunk, a Kaposvár ellen viszont elégedett voltam a játékkal, gördülékenyek voltak a támadásaink. Talán túlságosan is győzni szerettünk volna. Ezért kaptuk ki a mérkőzés végén, mert már mindenki gólt akart lőni. Sokkal idegesebb lettem volna, ha rossz játékkal veszítünk.”

Mindenesetre aggodalomra adhat okot, hogy az öt kapott gólra nem tudott válaszolni a két mérkőzésen a Honvéd, és ha a következőn – az Újpest elleni Ligakupa-mérkőzésen – sem lő, akkor már nagyobb a baj, hiszen akkor biztosan búcsúzik a sorozattól. Éppen ezért Supka Attila úgy tevezi, a lilafehérek ellen a legerősebb öszszeállításban küldi pályára csapatát.

„Tudjuk, hogy csak győzelemmel léphetünk tovább a csoportból, éppen ezért a legerősebb csapatot küldöm pályára az Újpest ellen – mondta a Honvéd vezetőedzője. – A hétvégén nincs bajnoki forduló, taktikáznom sem kell, csupán az utánpótlás-válogatottnál készülő Ivancsics Gellértre nem számíthatok.”

És hogy a Ligakupa mennyire fontos a Honvéd számára, Supka Attila sokat sejtetően csak annyit mondott: „Csak annyira, mint minden másik csapat számára...”

Urbányi István valamivel nehezebb helyzetben van, mint kollégája, a lilák vezetőedzője ugyanis a korábbi sérültek mellett további négy játékosát is nélkülözni kénytelen: Balajcza Szabolcs a felnőtt-, Kiss Zoltán az utánpótlás-, míg Nagy Olivér és Korcsmár Zsolt az U19-es válogatottnál szerepel ezekben a napokban.

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
11 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
16 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
21 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
40 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
43 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája