Vasas - MTK Budapest

2007.10.08. 23:35
Címkék

7. perc: Sowunmi nagyszerű ütemben ugratta ki Lázokot, a támadó már a tizenhatoson belül járt, amikor Pollák parádés mozdulattal becsúszva szerelte. 7. perc: Sowunmi nagyszerű ütemben ugratta ki Lázokot, a támadó már a tizenhatoson belül járt, amikor Pollák parádés mozdulattal becsúszva szerelte.

9. perc: Pollák ívelt balról középre, Simon Attila fejjel megcsúsztatta a labdát, s a jobbösszekötő helyén érkező Kulcsár jobbal úgy rúgta a labdát a jobb alsó sarokba, hogy az Tóth Andrást is érintette.

0–1

33. perc: Kulcsár a jobb oldalról laposan nagyszerű ütemben paszszolt Szabó Ádámhoz, a középpályás a tizenhatoson belül jobbal átvette a labdát, majd a balösszekötő helyéről, 12 méterről a kifutó Németh Gáborba lőtte. Hatalmas helyzet volt.

41. perc: Óriási védekezési hiba után növelte előnyét az MTK. Pollák szerzett labdát a Vasas térfelének közepén, majd középre ívelt, a Vasas belső védői azonban elengedték a labdát, így a jobbról érkező Borihoz került, aki higgadtan, lövés helyett laposan középre passzolt, Kulcsár pedig jobbal tíz méterről a kapu közepébe lőtte a labdát.

0–2

54. perc: Bori végzett el szögletet a bal oldalról, Lambulics középről, 13 méterről kapásból kapura rúgta a labdát, amelyet Németh Gábor nagy bravúrral a mezőnybe ütött. Pechjére Kulcsár Tamás „járt” arra, aki tíz méterről ismételt, és a gólvonal előtt álló Somorjai testéről az alapvonalon túlra vágódott a labda.

61. perc: Lambulics húzta vissza Sowunmit a kaputól 19 méterre, a szabadrúgást Lázok végezte el, és jobbal középről alig lőtt a léc fölé.

62. perc: Szabó Ádám nagy erejű lövését Németh Gábor még kiütötte, ám az érkező Pátkai nyolc méterről jobbal laposan a kapu közepébe gurított.

0–3

76. perc: Pátkai lépett ki a védők közül középen, a tizenhatos előtt járt, amikor Unierzyski lerántotta. Jogosan járt a védőnek a piros lap.

88. perc: Kis Károly lövése után lepattant a labda az egyik MTK védőről éppen Pandur elé, aki balról 7 méterről jobbal laposan lőtt, Végh azonban visszavetődve, a második labdaérintésre védeni tudott.

Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
1 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
19 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
24 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
25 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
30 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
31 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
43 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
44 perce