Költözhet a csapat

2007.10.08. 23:35
Címkék

Továbbra sem sikerült megegyeznie a tatabányai klub vezetőinek a városi önkormányzattal, így egyelőre nem kezdődik el a villanyvilágítás építése a Bányász stadionjában. Erről szeptemberi ülésén határozott a testület. Ez azt is jelenti, hogy a csapat tavasszal már nem léphet pályára otthon, mivel a versenykiírás szerint 2008. január 1. után csak olyan létesítményekben lehet élvonalbeli bajnokit rendezni, amelyben van világítás. „Sajnos egyre kevésbé hiszek abban, hogy megoldódik a helyzet – mondta Török József, a Tatabánya ügyvezető igazgatója. – Kevés az esélye annak, hogy végül mégis legyen világítás a stadionban, ez pedig azt jelenti, hogy a tavasszal már nem játszhatunk itthon. Ez az ezer sebből vérző csapatunk számára újabb csapás, mert gyakorlatilag folyamatosan idegenben szereplünk majd. Nem akarunk messzire menni, Tatabánya helyett a győri stadion jöhet szóba, de lehet, hogy Székesfehérvárra megyünk vagy valamelyik budapesti pályára.”

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
8 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
12 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
12 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
16 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
30 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
35 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
42 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
47 perce