Januári sztárparádé

2007.10.08. 23:35
Címkék

A decemberi, Syma-csarnokbeli gála után január végén ismét hazai közönség – és remélhetőleg telt ház – előtt játszik majd Szávay Ágnes és a magyar női teniszválogatott. A Magyar Teniszszövetség ugyanis megpályázta és meg is kapta az első forduló megrendezésének jogát a Federation-kupa euroafrikai zónájának I. csoportjában. „Jövőre az olimpia és a megváltozott nemzetközi versenynaptár miatt januárra, tehát fedett pályára tették át a Fed-kupát, ami megnehezíti a rendezést, hiszen tizenhat csapat meccseit kell lebonyolítani – mondta Deák Attila, a Magyar Teniszszövetség főtitkára. – Mi azonban úgy gondoltuk, ez remek alkalom számunkra, hiszen már korábban is gondolkodtunk a rendezésen. Szávay Ágival és a többiekkel ráadásul a feljutásra is esélyes válogatottunk, amihez a hazai közönség is hozzásegítheti a lányokat. Annak érdekében, hogy ne vegyünk el nézőket az eseménytől, nem is rendezünk más versenyt azon a héten.” A Nemzetközi Teniszszövetség örömmel fogadta a magyar jelentkezést, olyannyira, hogy bár egy-két nyitott kérdést még tisztázniuk kell a feleknek, az ITF már hivatalosan is értesítette a részt vevő országokat, hogy a január 28-i héten Budapesten lesz jelenésük. Szávayék mellett nem akármilyen sztárparádéra számíthatunk: a szerbek például Ana Ivanoviccsal és Jelena Jankoviccsal, a svájciak Patty Schnyderrel, a lengyelek Agnieszka Radwanskával, a fehéroroszok Viktoria Azarenkával, a hollandok Michaella Krajicekkel érkezhetnek Magyarországra.

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
20 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
24 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
24 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
28 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
42 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
47 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
53 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
59 perce