Duzzogás helyett eredményes futball

2007.10.08. 23:35
Címkék

Lipusz Norbert mind a tíz élvonalbeli bajnokin pályára lépett a Diósgyőri VTK-ban, de nem csak a bal oldali középpályás hibája, hogy a borsodi együttes mindössze hat pontot gyűjtött, és győzelem nélkül áll. A legutóbbi fordulóban már új vezetőedző, Vágó Attila irányította a csapatot, amelyben a 21 esztendős labdarúgó nem kapott játéklehetőséget. A sors fintora, hogy a diósgyőriek megszerezték első győzelmüket a szezonban, míg Lipusz az NB III Tisza-csoportban szereplő együttesben lépett pályára a hét végén. És ha már átirányították, gondolta, megmutatja az új edzőnek, hiba lenne őt mellőzni a Soproni Ligában szereplő gárdából, és rúgott két gólt.

Csalódott, hogy kitették az első csapatból?

Elismerem, jobb lenne az élvonalban futballozni, de ha ezzel foglalkoztam volna, nem rúgok két gólt. Felszabadultan játszottam, tudatában vagyok, hogy csak jó teljesítménnyel kerülhetek vissza.

Gondolja, hogy a vezetők rendszeresen figyelemmel kísérik az NB III-as csapat eredményeit?

Még szép! Vágó Attila elutazott Nyíradonyba is, ahol a mérkőzés után személyesen gratulált a teljesítményemhez. Hogy ez mire lehet elegendő, az majd a következő fordulóban kiderül.

Miért szerepel jobban az NB III-as csapat, mint az élvonalbeli?

Nehéz kérdés, mert mint mondtam, most futballoztam először ebben az osztályban. Annyit azonban elmondhatok, hogy Pajkos Jánossal sem azért álltunk kieső helyen, mert rossz a játékosállomány. Sokan nevethetnek rajta, amit mondok, de egyszerűen nem volt szerencsénk. Vezettünk a Tatabánya, az MTK és a Budapest Honvéd ellen is, de az eredménytelenség miatt feszültek voltak a játékosok.

Az imént azt mondta, hogy felszabadultan futballozott Nyíradonyban.

Most akkor mi az igazság? Egy labdarúgóban legyen egyfajta drukk, de ne görcsöljön túlságosan, mert abból semmi jó nem származik.

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
4 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
8 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
22 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
27 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
32 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
33 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
39 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
39 perce