Bronz a végére

2007.10.08. 08:13
Címkék
A vívó-világbajnokság záró napja is eseménydúsra sikerült. A Kulcsár Krisztián, Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván alkotta férfi párbajtőrcsapat bronzérmes lett, a női tőrcsapat, Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella és Újlaky Virginie negyedikként végzett.

Mindkét csapat rangjához mél tóan kezdett, a férfi párbajtőrözők Dél-Korea, a tőröző hölgyek pedig Ausztria könynyed legyőzésével jutottak be a negyeddöntőbe. Innen kezdett komolyra fordulni a dolog, a pekingi kvalifikációs ranglistán előkelő helyen álló két csapat a négy közé jutással az olimpiai kvótaszerzés közelébe jutott.

Mindkét fronton sikert hozott a negyeddöntő, de amíg Boczkóék simán átléptek Venezuelán, női tőrözőink németek elleni továbbjutására kevés remény mutatkozott. Az utolsó előtti párban pástra lépő Újlaky Virginie 14:22-nél próbált meg faragni a hátrányból, és két tust sikerült is hoznia. A szentpétervári egyéni bronzérmes Mohamed Aida 19:25-ös állásnál következett Anja Sache ellen, és kisebb csodát végrehajtva három másodperccel a vége előtt 30:30ra módosította az állást. Jött a győztes tusért vívott ráadás, amelyben Sache volt a kedvezményezett, azaz ha az egyperces vívóidő alatt nincs találat, a németeké lett volna a győzelem. Mohamed azonban tizenegy másodperccel a vége előtt eltalálta ellenfelét, ami az elődöntőt jelentette a magyarok számára. A négy között is folytatta a párhuzamos szereplést a két csapat – sajnos vereségekkel. A férfiak az olaszoktól, a nők – akiknél nem volt ütőképes csere, mert Varga Gabriella hetek óta betegeskedik – az oroszoktól kaptak ki, így következett két bronzmérkőzés.

Az utolsó felvonás Kulcsár Krisztiánéknak sikerült jobban: a tavalyi vb-második spanyolok ellen nagy csatát vívtak, 36:36nál jött az utolsó párban Boczkó Gábor és José Luis Abajo. Boczkó adta az első tust, ami párbajtőrben sokat jelent. A spanyol az eredményt hajszolva újabb és újabb találatokat szedett be, a vége 45:40 és magyar bronz lett.

„Fegyelmezetten vívtak a fiúk, csak az olaszok ellen volt kihagyás. Ezzel a helyezéssel nagyon kedvező helyzetbe kerültünk az olimpiai kvalifikációban” – értékelt Kulcsár Győző szövetségi kapitány.

A tőröző hölgyek a harmadik helyért a japánokkal küzdöttek, a hajráember Mohamed Aidának ezúttal kéttusnyi hátrányt kellett volna ledolgoznia – nem sikerült.

A magyar delegáció a párbajtőröző Kulcsár Krisztián és a férfi kardcsapat révén két aranyéremmel, valamint a tőröző Mohamed Aida és a férfi párbajtőrözők által szerzett két bronzzal zárta a szentpétervári világbajnokságot, így az éremtáblázaton a negyedik helyen végzett.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
8 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
12 perce

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
16 perce

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
34 perce

Rajindra Campbell 23 méter felett súlylökésben, Masai Russell megingathatatlan!

Atlétika
45 perce

Női kosár-vb: a franciák legyőzték Dél-Koreát, így a magyar válogatott továbbjutott

Kosárlabda
55 perce

Leclerc tanácsokkal segítette Gaslyt, aki aztán mindenkit meglepett a pole-lal

F1
1 órája

Videó: Varga Barnabás duplázott, Vitális gólpasszt adott Görögországban

Légiósok
1 órája