6 milliós vélt kár megtérült

2007.10.08. 23:35
Címkék

Úgy tűnik, hogy Marsovszky Balázs nem fogja követni a botrány névadóját, Zuschlag Jánost és két társát, Lados Istvánt, valamint Katus Ferencet a börtönbe, hiszen megtérítette a terhére róható esetleges kárt. Marsovszky a Fiatal Baloldal (FiB-Isz) budapesti volt elnöke egyben a büntetőeljárásban felmerült egyik civil szervezet, a Biztos Pont Egyesület elnöke is. Előbb csak szimplán csalással, majd később bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsították meg a kecskeméti ügyészek, és bár érdemben nem tett vallomást, mégis szabadlábon védekezhet. A Zuschlag-féle civil szervezetek 2000–2004 között mintegy 20 millió forintot kaptak a fővárosi városrendészeti bizottság pályázatain, amiből a Biztos Pont 5-6 millió forinttal részesült. Az Index úgy tudja, Marsovszky hitelt vett fel, és visszafizette egyesülete pályázati támogatását. Így az ő általa esetlegesen okozott kárt előre megtérítette, elítélése esetén jóval enyhébb büntetésre számíthat.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
4 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
4 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
5 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
5 órája