Nagy fogás Fehérváron

2007.10.05. 23:31
Címkék
Szombaton feldobják a labdát a férfibajnoki élvonalban. Háromrészes sorozatunkban beszámolunk a csapatoknál bekövetkező változásokról, latolgatjuk az esélyeket. Nincs könnyű dolgunk, mint ahogy nem lesz könnyű helyzetben egyik együttes sem, mert a szakemberek még a legutóbbinál is kiegyensúlyozottabb bajnokságot várnak, amelyben – főleg saját csarnokában – bárki megverheti a másikat. Ezért óriási lesz a tolongás a helyezésekért. A harcban hatalmas segítséget jelenthet a mindig az elsőségre törő Albacompnak a válogatott keret legjobb Magyarországon játszó kosárlabdázója, Simon Balázs szerződtetése.

Az Albacomp teljes vérátömlesztésen esett át a nyári szünetben. A tavaszi gyenge szereplés – hatodik helyen végzett a székesfehérváriak által a legjobb négy közé, azon belül is a dobogó legmagasabb fokára várt csapat – után a klub lecserélte teljes légióssorát, ami nem meglepetés. Az azonban, hogy három meghatározó magyar játékosától is megvált, váratlan lépés, hiszen igazán hasznos hazai játékosokból kevés szaladgál a pályákon.

Kámán Tamás, Horváth Ákos és Góbi Richárd távozása után a fehérvári szakvezetőség várt egy ideig az idegenlégiósok szerződtetésével. Miután a szombaton rajtoló 77. magyar bajnokságban a versenykiírás szerint csapatonként csupán négy külföldi szerepelhet, némiképp érthetetlennek tűnt az Albacomp taktikája, ám a vezetők nem véletlenül vártak. Ha ugyanis sikerül klasszis magyar irányítót szerezniük, akkor a többi poszton érdemes körülnézniük „idegenben”. A türelem végül is kifizetődött, az 1998-tól 2000-ig a bajnoki címet zsinórban megszerző egyesület kifogta a legnagyobb halat. Az új tréner, a Szlovákiából Magyarországra visszatérő szerb Goran Miljkovics teljes egyetértésével az Albacomp szerződtette a PVSK-t története legjobb helyezéséig, a bronzéremig vezető Simon Balázst.

A 27 esztendős irányító egy éve azért igazolt haza Belgiumból, hogy utolérje 2004-es önmagát – akkor bajnoki címet nyert a Kaposvárral, majd külföldre szerződött. Ám a légióskodás nem jelentett előrelépést a karrierjében, Németországban nem játszatta edzője, Belgiumban pedig gyenge csapatban kapott helyet.

„Voltak ajánlataim most is külföldről, ám nem olyanok, amilyeneket én szerettem volna. Nem volt külföldi klub, amelynél hosszabb távra tervezhettem volna, vagy amelyikben sokkal több pénzt lehetett volna keresni, mint itthon. Ráadásul nincsenek jó emlékeim légióséveimről, ezért elfogadtam a székesfehérváriak ajánlatát. Úgy gondolom, Pécsen visszanyertem korábbi formámat, én is és a csapat is jól teljesített az elmúlt szezonban. Nem szakmai okok miatt váltottam, hanem a jobb anyagi feltételek miatt” – sorolta a váltás okait Simon Balázs.

Székesfehérváron nem lesz könnyű dolga a nyáron a válogatott Eb-pótselejtezőin jó formában kosárlabdázó irányítónak, hiszen új az edző, és gyakorlatilag teljesen új a játékoskeret is. Arról nem is beszélve, hogy az Albacompnál kimondva-kimondatlanul minden évben a bajnoki arany az elvárás, de az ezredforduló óta ez csupán vágyálom maradt.

„Érződik egyfajta nyomás, de vezetőink is tapasztaltabbak lettek az évek során, úgyhogy nem írták elő kötelezően a bajnoki cím megnyerését. Ám szerintük és szerintem is elvárható ettől a csapattól, hogy bejusson a legjobb négy közé, ott pedig már minden megtörténhet. Nem hiszem, hogy bármelyikünket megbénítaná a feladat. Jó csapatunk van, mentes a feszültségektől, s mindenki tudja, mi a dolga. Több olyan játékos van a keretben, akik alkalmasak a vezérszerepre” – mondta Simon Balázs.

Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
3 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
19 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
25 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
28 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
37 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
41 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
41 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
42 perce