Minek itt tanulni? (1.)

Mintha csak edzőmeccs szünetében cserélt volna két játékost, úgy váltott edzőt a minap az FC Sopron.

Détári Lajos le, Vincenzo Cosco be, a játék mehet tovább…

Igaz, nevetséges játék ez, előbb Vízer László Máriusz csinált bohócot jó néhány szakemberből (no és persze magából), majd az időközben a Nemzetközi Cselgáncsszövetség elnökévé előlépő üzletember helyét átvevő Antonio Righi járatta le mindjárt a klubot azzal, hogy „uralkodása” második napján – mondvacsinált indokkal – kirúgta Détári Lajost, hogy a helyére ültethesse Vincenzo Coscót. Hogy utóbbi tréner eddigi pályafutásában az volt a csúcs, hogy a harmadosztályú Paganesénél – még szeptember elején – megköszönték a munkáját. Azt most hagyjuk, nyilván csak valami fatális véletlennek köszönhető, hogy most nem ő, hanem Roberto Donadoni állítja össze Olaszország válogatottját.

Más kérdés: miként jelölheti ki a Sopron kezdő tizenegyét? A Magyar Labdarúgó-szövetség versenyszabályzata ugyanis világosan kimondja: amíg a felmentett szakvezetővel nem állapodott meg a klubvezetőség, addig az új edző nem foglalhat helyet a kispadon. Sopronban ezt a pontot oly lazán vették, mint anno Szergej Bubka a hatméteres magasságot, mit sem törődve azzal, hogy Détári Lajossal az egyezség jelenleg oly távolinak tűnik, hogy ahhoz képest Makó és Jeruzsálem csak egy ugrás.

(Csupán zárójelben: a soproni hercehurcát megelőzően Pakson is edzőt váltottak, és bár nyílt titok volt, hogy Lengyel Ferenc pozícióját Gellei Imre veszi át, utóbbi egészen addig nem tárgyalt érdemben az elöljárókkal, amíg azok tisztességesen le nem zárták a „Lengyel-aktát”. Miután az egyik alku megköttetett, jöhetett a másik, a Paks azóta két meccset megnyert. Ennyi.)

Akad ám itt más gond is. Vincenzo Cosco sokat tanult ember, efelől semmi kétségünk, ám papírokkal nem tudja bizonyítani, hogy méltó lenne magyar élvonalbeli csapat irányítására. S a legszebb (illetve a legcsúnyább) az egészben, hogy mindezt be is vallotta – legalább kiderült, hogy az őszinteség az egyik erénye. Egy baráti társaságot ezután bizonyára rá lehetne bízni, no, de egy első osztályú gárdát?!

Sebaj, a magyar edző(jelölte)k közben lelkesen látogatják a különböző kurzusokat. Ha már megbolondították őket azzal, hogy enélkül nem megy, egyik licencet szerzik meg a másik után – hogy aztán a legmagasabb képesítéssel a zsebükben azt nézzék, hogyan csúsznak