Már csak Fortunában bízhatnak

2007.10.05. 08:53
Címkék

Csütörtöki számunkban arról írtunk, hogy a Kínai Nagydíjnak otthont adó sanghaji pálya adottságai a Formula–1 két nagycsapata közül a Ferrarinak kedvezhetnek a McLarenekkel szemben. Autó ügyében tehát – papíron legalábbis – jobban áll a Scuderia, de nézzük, mi a helyzet a pilótákkal.

A Ferrarinál már csak Kimi Räikkönennek van matematikai esélye a világbajnoki cím megszerzésére, így ha valóban a Ferrari lesz a jobb a hét végén, értelemszerűen a finnel kell megnyeretnie a versenyt, és bíznia kell benne, hogy a vb-t előtte 17 ponttal vezető Hamilton nem szerez pontot. Räikkönen matematikai esélye még akkor is elszállna, ha nyerne, és a szuperújonc az ötödik helyen érne célba, azaz a Scuderiának a szerencse is elengedhetetlen.

Räikkönennek 2004-es harmadik és 2005-ös második helye (ez a McLaren eddigi összes dobogós helye Kínában) után tavaly esélye nyílhatott volna a győzelemre, ám McLarenMercedese meghibásodott, és fel kellett adnia a futamot. Felipe Massa sem járt jobban a Ferrarival: motorcsere miatt tíz rajthelyes büntetést kapott, és csak a 20. pozícióból vághatott neki Ferrarijával a futamnak. Pazar versenyzéssel az ötödik helyig küzdötte fel magát, de utóbb fel kellett adnia a versenyt.

A mclarenesek közül Alonso tavalyelőtt a pole-ból indulva nyert, és tavaly is jó úton járt a diadal felé, egészen addig, míg csapata újra le nem cserélte bemelegített gumiját, és le nem lassult a vizes pályán (bele is kötött a Renault-csapatba, ami persze még semmi sem volt ahhoz képest, amit az idén a McLarennél művel…), végül másodikként ért célba. Ezúttal csak abban az esetben lenne jó a spanyolnak a második hely, ha megelőzné Hamiltont. Két pontot mindenképpen rá kell vernie csapattársára ahhoz, hogy az idényzáró Brazil Nagydíjon is maradjon esélye a vb-címre.

Ha nyerne, Hamilton pedig kiesne, azzal ismét két pont lenne a differencia, és roppant izgalmas idényzáró várna ránk. No, de Hamiltonnak eddig nem volt gondja azokkal a pályákkal, amelyekre a nagydíj első szabadedzésén hajtott ki először. Ausztráliában a futam nagy részén Alonso előtt haladt, és végül harmadik lett, Kanadában, az Egyesült Államokban és Japánban pedig őt intették le elsőként. Ha folytatódik remek sorozata a számára teljesen új pályákon, nincs miért aggódnia.

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
5 perce

Az edzőváltáson átesett MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
10 perce

NB I: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
10 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
10 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
35 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
39 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
51 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
1 órája