Kiesett a címvédő

2007.10.05. 08:53
Címkék

Sporttörténelmet írtak a lettek. A baltiak még sohasem jutottak felnőtt női Európabajnokságon a legjobb négy közé (a férfiak között ők nyerték meg a sportág első kontinensviadalát 1935-ben), ám csütörtökön az olaszországi Chieti városában megtört a jég. Megverték a franciákat, a hat évvel ezelőtti aranyérmest, méghozzá majdnem végig vezetve. Úgy, hogy a negyedik negyed derekán már 14 ponttal tartottak előbbre (57–43), és bár 14 másodperccel a vége előtt, 64–62-nél két pontra felzárkózott a jól hajrázó vetélytárs, négy ponttal nekik volt többjük a 40. perc leteltekor. A 66–62-es siker főleg a remek csapatmunka eredménye, hiszen négyen is tíz pont fölé kerültek a lettek közül, míg a franciák az egész Eb-n meglehetősen szürkén játszottak.

Ezek után következtek késő este a címvédő csehek, akik az E-csoport győzteseként veselkedtek neki a küzdelemnek a másik szextett negyedikjével, a csoportjából éppen csak továbbjutó Fehéroroszországgal. Ehhez képest a félidőben az esztendeje Körmenden a magyarok által is legyőzött exszovjetek vezettek, aztán hatpontos előnyük birtokában megtorpantak, és nyolc percen át nem szereztek kosarat. Ez alatt akár el is dönthette volna a mérkőzést Csehország, de nem tette, és várható volt, hogy az esélytelenebb ellenfél előbb vagy utóbb kilábal a hullámvölgyből. És lőn: nyolcperces pontszünet következett a cseheknél, amely alatt bebiztosították diadalukat a fehéroroszok (52–46). Ez aztán a szenzáció!

Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
7 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
11 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
20 perce

Egy-két góllal mindig vezet a Lippe ellen a Győr

Kézilabda
23 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
32 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
32 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
35 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
35 perce