Állni kell a hazai rohamokat

2007.10.05. 23:31
Címkék

Kaposvárott tudják, a Honvéd elleni meccsük teljesen más forgatókönyv szerint zajlik majd, mint az eddig lejátszott tíz bajnoki találkozójuk: ismerve a Rákóczi erős támadósorát az ellenfelek rendre kontratámadásokra rendezkedtek be Prukner László csapata ellen, ám a kirobbanó formában lévő éllovas aligha áll be védekezni a szombati riválissal szemben. Tudja ezt a Kaposvár csatára, Oláh Lóránt is, aki ezért kíváncsian várja, mire lesz képes a Rákóczi a bajnokesélyes otthonában.

„Másmilyen meccsre számítunk, mint eddig, ismerve a Honvéd erős játékoskeretét és látva a kispestiek eredményeit a Bozsik-stadionban biztos nekünk ront a házigazda – mondta lapunknak Oláh Lóránt. – De

ki tudja, lehet, hogy fekszik majd nekünk ez a játékstílus, hiszen eddig csak szenvedtünk a beállt védelmek ellen. Azért is lesz különleges ez az összecsapás, mert a kerítések eltávolítása miatt a drukkerek nagy része immár a pálya közvetlen közeléből nézheti a meccset. Szimpatikus kezdeményezés, remélem, nem élnek majd vissza vele a szurkolók.”

Noha a Kaposvár szereplése elmarad a várakozástól (főleg a sérüléshullámot okolják a gyengébb produkcióért a zöldfehérek), nincs pánikhelyzet a Rákóczinál, hiszen tudják, egykét győzelemmel rögvest az élbolyba lehet kerülni.

„Érdekes, az előző szezonban a hátsó régióra volt jellemző, hogy csak egy-egy pont a kiesőjelöltek és a középmezőny közötti különbség, mi is sokáig nehéz helyzetben voltunk, mégis hetedikként végeztünk – folytatta a csatár. – Az idei szezonban kiegyenlítettebb az élmezőny, hét-nyolc erős csapatot is találni. Állni kell a hazai rohamokat és végre kihasználni a helyzeteket, s akkor meglephetjük a Kispestet.”

Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
15 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
18 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
27 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
31 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
31 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
32 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
57 perce