Még nem futballisten

2007.10.03. 23:14
Címkék

A Barcelona argentin csillaga, Lionel Messi teljes fényében tündökölt a VfB Stuttgart ellen megnyert BL-mérkőzésen. A 19 esztendős tehetség a Barcelona második gólját szerezte, ezzel tette biztossá a katalán győzelmet, amely igazából nem forgott veszélyben. Külön kiemelésre érdemes: Lionel Messi sorozatban ötödik mérkőzésén is betalált, ami több mint becsülendő teljesítmény, hiszen a támadó röpke két hét alatt immár hetedik alkalommal volt eredményes. Hiába zengenek azonban úton-útfélen ódákat róla, a labdarúgó nem rugaszkodik el a földtől. Míg például brazil társa, Ronaldinho olyan lazán vonult végig a stuttgarti repülőtéren, hogy majd szétesett, a kis termetű argentin egyáltalán nem viselkedett sztárként. Lionel Messi leginkább az ellen tiltakozik, hogy örökké a világhírű, sőt valóságos futballistennek titulált honfitársa, a nagy Diego Maradona utódjaként emlegetik. Szerényen hárítja el a dicséreteket, pedig a Stuttgart ellen újfent bizonyította, hogy alacsony termete ellenére kimagasló egyénisége csapatának. Úgy tűnik, szinte mindegy, hogy a barcelonai Fantasztikus Négyesnek aposztrofált kvartett (Messi mellett Samuel Eto’o, Thierry Henry és Ronaldinho) tagjai közül ki szerepel mellette a támadósorban, ezúttal ugyanis egymaga többször veszélyeztette a stuttgarti Raphael Schäfer kapuját, mint a francia és a brazil együttvéve. Nem véletlenül fogalmaztak úgy a német lapok a mérkőzés másnapján, hogy a tehetséges argentin szinte kilőtte őket a sorozatból – vendégek közül egyedüliként háromszor is megcélozta a kaput, egyszer be is talált. De nem csak a lövésekben jeleskedett! A jobb oldalról befelé indulva többször is remek helyzetbe hozta társait, ám arról már kevésbé tehetett, hogy hiába játszott a Barca helyenként nyomasztó mezőnyfölényben, az első gól csak nem akart megszületni. Aligha valószínű, hogy Frank Rijkaard őt kritizálta emiatt a mérkőzést követően. „Az a bajunk, hogy sok túlzottan nagynevű játékosunk van – elmélkedett a holland szakember. – Ők néha hajlamosak azt hinni, hogy minden megy magától…”

Legfrissebb hírek

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
4 perce

Szoros meccsen nyert a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
7 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
7 perce

Női röplabda: most nem jött össze a bomba meglepetés a MÁV Előrének

Röplabda
10 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, öt góllal küldte haza ellenfelét a Leipzig

Német labdarúgás
17 perce

NB I: egy félidő után két góllal vezet a Kispest az MTK ellen

Labdarúgó NB I
18 perce

Schreiber szabálytalan sprintje miatt Brand az aranyérmes a terepkerékpáros Eb-n

Kerékpár
23 perce

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
27 perce