FTC: óvatos optimizmus

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.10.03. 23:14
Címkék

Még csak néhány fordulót rendeztek meg, de máris jó néhány érdekesség akadt a jégkorong OB I-ben. Az utóbbi időben kevésbé sikeres Fradi például újra éledezik. Vasárnap délután a hivatalosan FTC-Érsekújvár néven futó csapat az Újpest ellen nyert, márpedig ilyesmire több mint két és fél éve nem volt példa. „Külön öröm, hogy a magyar játékosok tették fel a pontot az ire, ők vitték a prímet, mert ugyan hét szlovák hokis játszott, a harmadik harmadban már csak öt – mondta Pindák László, a Ferencváros edzője. – Talán elindult valami, nemcsak minket, hanem az egész bajnokságot tekintve is, mert már senki sem mehet biztosra. Mindenki azt mondta, semmi értelme az alapszakasznak, úgyis mindenki ott lesz a rájátszásban, de majdnem minden mérkőzés lendületes és hangulatos volt, változatos eredményekkel.” A Fradi a lila-fehéreket tulajdonképpen csarnokavatón győzte le, mert mostantól a Pesterzsébeti Jégcsarnok a zöld-fehérek otthona. Más kérdés, hogy ez a tény sem negatívum nélküli. „Sajnos korlátozottak az anyagi lehetőségeink, mi vagyunk az egyetlen csapat, amely jelentős összeget kénytelen fizetni a jégen töltött időért – folytatta Pindák. – Ezek a fiúk az elmúlt idényben egy fillér nélkül játszottak, most szintén vérrelverítékkel szedjük össze azt a kicsit, amit oda is adunk nekik, úgyhogy még mindig elkél a segítség. Azt szeretnénk, ha az emberek felfedeznék, van fantázia a csapatban. Ebben talán segített az Újpest elleni meccs, amelyen kicsit visszahoztuk a hoki varázsát, sikerült magunk mellé állítani a szurkolókat. A csarnokot szeretjük, a cél az, hogy mindenki tudja, ha Fradi-meccs, akkor Pesterzsébet.”

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
1 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
2 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
3 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik